Nem elég!

Nem elég!

Miért a Magyar Szolidaritás Mozgalom?

Kik azok, akikért dolgozunk?

2018. január 26. - Káposznyák István

szolidaritas_logo_jog_400.jpg

Mert a baloldaliság alapja a szolidaritás.  De hadd idézzem a szövetséges partnerünk véleményét erről:

„A Demokratikus Koalíció választási együttműködést kötött a Székely Sándor vezette Szolidaritás Mozgalommal. Ők is sok-sok éve képviselik azokat a milliókat, akiket magukra hagyott az Orbán-kormány. Úgy gondoljuk, hogy aki igazi baloldaliként képes hóban-sárban ételt osztani a Blahán, annak a kormányváltók között, sőt a jövő baloldali kormányában is helye van. Ezért alakult meg a DK-Szolidaritás szövetség.”

De tagjaink nem csak a Blahán aktívak. Törökszentmiklóson Elek Erzsiék kiváló munkát végeznek minden nap és már a város vezetése is hozzájuk irányítja a szociálisan rászorulókat. És az ország több pontján lévő szolisok is részt vesznek hasonló munkákban. Én magam is több éve járok ételt és ruhát osztani.

Viszont az hozzátartozik a történethez, hogy nem karitatív szervezet vagyunk, hanem aktívan tevékenykedő, a mindannyiunkat érintő közös ügyeinkben véleményt formáló, véleményt mondani, politizálni merő civil szervezet a Szolidaritás Mozgalom. 2011-ben alakultunk meg, mert sokan éreztük úgy, hogy a végsőkig megosztott országunkban olyan folyamatok indultak el, melyek Magyarország felemelkedését, egységesülését, a 21. századba való belépését akadályozhatják. Tiltakoztunk a jogállam csorbítása ellen, a szerzett jogok elvétele ellen, kiálltunk az oktatásért, az egészségügyért, a kisemmizettekért. Azokért, akik – a kormány ígéretei ellenére – valahogy mégis az út szélén maradtak. Azokért, akiknek „nincs hangja”, vagy a hangját nem akarja meghallani a politika. Mi vagyunk az a kapocs, melyen keresztül a melós hangja eljuthat a Parlamentbe. Én is munkáscsaládban születtem, magam is voltam melós, melósok között dolgoztam, ismerem az életüket, a problémáikat. Határőrként több mint húsz évet szolgáltam Nyírábrányban. Tudom mit jelent korán felkelni, ingázni, több munkából megélni. És azt is, hogy milyen az, ha nincs miért fölkelni.

Legfontosabb céljaink között szerepel az érdekérvényesítés erősítése. A szolidaritás fontosságának hangsúlyozása. Nem szabad elmennünk olyan problémák mellett, amiknek a megváltoztatásáért tehetünk. Mondtam, hogy a dolgozókat akarjuk képviselni, viszont a dolgozók azok ma Magyarországon, akik egyre közelebb kerülnek azokhoz, akiknek valóban segítségre van szükségük.

Hamarosan választások lesznek Magyarországon. A jelenlegi választási törvény kicsit olyan futóversenyre emlékeztet, ahol a főszervező úgy írta ki a szabályokat, hogy az egyes pályán lévő versenyzőn (Fidesz) kívül mindenki más csak összekötözött lábakkal indulhat neki a távnak. Megalakulásunk óta hangsúlyozzuk, hogy az ország problémáit megoldani, a demokratikus rendszert, a gazdaságot helyreállítani csak akkor van esélyünk, ha sokak hangja érvényesülhet. A választási rendszer átalakítása pedig az együttműködés, kompromisszumkészség szükségességét növeli, ezért novemberben felhívást intéztünk a demokratikus ellenzék felé (http://szolidaritas.org/kozlemenyek__felhivasok/javaslat_a_demokratikus_ellenzek_szamara/), és ezért működünk együtt a Demokratikus Koalícióval, és ezért tartjuk jónak, hogy az MSZP-DK-PM-Liberálisok-Szolidaritás koordinálja a jelöltjeit.

Azzal, hogy a Szolidaritás Mozgalom indulhatott a választásokon azok az emberek kaphatnak képviseletet, akik közül én is jöttem. A melósok tisztában vannak azzal, hogy mi folyik az országban és igazuk van, amikor azt mondják, hogy elegük van ebből az egészből. De nincs csatornájuk, hogy eljusson a hang a döntéshozókhoz. Mi vagyunk az a hang, a Magyar Szolidaritás Mozgalom.

Káposznyák István

https://www.facebook.com/KaposznyakIstvan.Szolidaritas/

 

 

 

Választókerületi históriák

Tűzifát szavazatért

faosztas-696x365.jpg

2017. december végig 71-en haltak meg azért, mert nem tudtak fűteni. Ezeknek az embereknek közel a fele a saját lakásában hűlt ki. Pedig nem is voltak mínuszok. 71 értelmetlen halál, amit meg lehetett volna előzni, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.

Azt mondták, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”, aztán azt is mondták, hogy „mindenki annyit ér, amennyije van”. Az a 71 élet tényleg ezt érdemelte? És vajon azok az emberek, akik Nyírábrányban – vagy akár mondhatnám azt is, hogy a magyar vidéken – élnek milyen sorsa számíthatnak? Kérdezhetik, hogy miért pont Nyírábrány jutott eszembe és miért pont most? Nos azért, mert néhány nappal ezelőtt választókerületemben olyan emberekkel sikerült beszélgetnem, akik elmesélték, hogy hiába élnek nehéz körülmények között, hiába fáznak otthonaikban, nem kapnak tűzifát az önkormányzattól. No, nem azért, mert szociálisan nem lennének rá jogosultak, hanem azért, mert kiderült, hogy ők nem a Fideszre szeretnének szavazni.

A kampány elkezdődött és mivel a kormány – ahogy az utóbbi napokban az 1300 menekült befogadása kapcsán a kormánypárti képviselők el is mondták – listáznak mindenkit, aki nem rájuk szavaz, akiről azt gyanítják a „haza” ellensége, miközben csak elegük van ebből a hazug világból.

Nincs annál aljasabb dolog, mint, amikor döntéshozók visszaélnek hatalmukkal. Nincs annál aljasabb dolog, mint amikor a döntéshozók visszaélnek mások nyomorúságával. Nincs annál aljasabb dolog, mint, amikor egy település vezetése tudatosan, visszaélve mások sanyarú sorsával zsarolja az ott élőket, és kiszolgáltatott helyzetüket kihasználja csak azért, hogy saját magukat és a kormányt hatalmon tartsa.

A hatalmasok nem tudják, hogy milyen fázni. Milyen kabátban, sapkában ülni a szobában. Nem tudják milyen az, amikor reggel kikelsz ruhástul a paplan alól és testedet ismét megérinti a hideg. Nem tudják, milyen fázni és közben izzadni, mert van az a pont, amikor az emberi test már így jelez. Nem tudják milyen az, amikor fagyos vízben próbálod az arcodat megmosni, miközben az ujjaid szép lassan elgémberednek a hidegtől.

Azok, a nyírábrányi emberek, akik ezt elmerték mesélni nekem, minden elismerést megérdemelnek. Nekik megmaradt a tisztességük, a becsületük. Náluk még nem érte el a hatalom, hogy a fejüket leszegve tartsák. Lehet, hogy nélkülöznek, szegényen élnek, de a legfontosabb, hogy az emberi méltóságukat még így is megpróbálják megőrizni. Nem lesz egyszerű! A megfélemlítés azonban egyre erősebb lesz! A kampány, ahogy írtam elkezdődött, és ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy ez még durvább lesz, mint az eddigiek. Mert az Orbán kormány szerint a cél szentesíti az eszközt! Kelet- Magyarországon pedig a szegénység az úr! Amit a legaljasabb módon a szavazatok megvásárlására próbál majd fel és kihasználni a jelenlegi hatalom.

https://www.youtube.com/watch?v=mgi85oFSCmA&t=121s

https://www.facebook.com/KaposznyakIstvan.Szolidaritas/

Most tényleg...?

cover_a_hataror_megpihen.jpg

Most tényleg ez a legnagyobb probléma a választókörzetemben?

Nem inkább az elvándorlással, a falvak elnéptelenedésével, a valós munkahelyek létesítésével, a települések újra felvirágoztatásával, a helyi hatalmaskodásokkal kellene foglalkozni, stb. hogy jobb lehessen valamennyiünk élete?

Hogy miért is jutott ez eszembe? Határőr voltam Nyírábrányban, majd a Debreceni Nemzetközi Repülőtér repülésbiztonsági vezetőjeként fejeztem be a rendészeti pályafutásomat. 1990 és 2000 között a Határőrség több mint egymillió menekült (legyen az valós, vagy gazdasági) ember ügyét rendezte jogszabályi keretek között. Tette ezt hangulatkeltés nélkül, de szakmai munkát végezve. Magam is részt vettem ebben. A menekültügy szakmai és nem politikai kérdés. Akkor vajon miért nem féltek a mai kormányon lévő politikusok?

Tény, hogy a kor kihívásai megkövetelik az idegenrendészeti és menekültügyi szabályok átdolgozását, ami nem puhítást jelent, hanem elsősorban a tagállamok közötti együttműködés erősítését, hatékonyságuk növelését, a terhek igazságos elosztását. Schengen külső tagállam vagyunk, így az Európai Uniónak sokkal nagyobb részt kell vállalnia e területek erősítésében, mint ahogyan eddig tette.

Soros lebontja a kerítést- harsogja a kormány propagandagépezete, miközben ma is a határt védem. Tartalékos katonaként tavaly két hónap határszolgálaton voltam a déli határszakaszon. Magyar katonák és rendőrök védték, védik az államhatárt éjjel és nappal és nem a kerítés! A kerítés egy ideiglenes határőrizeti berendezés, melynek megvan az időszerűsége. Használták tőlünk nyugatabbra is. Tegyék, mert a biztonság valamennyiünk érdeke! De tudták azt, hogy mit jelent az az 500 milliárd forint, amibe eddig került? 500 ezer millió forintot. Ízlelgessék egy kicsit. Ennyire jól megy nekünk? Nem lenne ennek más helye? Mondom ezt annak tudatában, hogy Magyarország nem célállam, illetve annak idején a magyar kormány engedett be több tízezer menekültet Európába, úgy, hogy nem regisztrálta őket.

Soros betelepedési irodát akar nyitni?!? És a civilek is ezt támogatják?!? Pláne az ellenzék?!? Baloldal!?! Kedves Választópolgárok! Tudják mely „cég” üzemeltet ilyen cégeket? A fideszes magyar kormány szerte a világban és már húszezer ismeretlennek adtak jogszerű tartózkodást Magyarországra a letelepedési kötvények révén. Azt mondja a kormányunk, sőt az ellen hergel mindenkit, hogy nem leszünk befogadók, ide ne jöjjenek. Aztán csendben csak betelepít 1300 embert. Most akkor mi van? Ja, hogy szépen megálltak a határon és ,ahogy Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak nyilatkozta „szépen bekopogtak az ajtón, köztük nők és gyerekek”.

Szükségünk van a menekültekre? Nincs. Be kell fogadnunk őket? Nem. Viszont emberhez méltó bánásmódban kell őket részesíteni mindaddig, amíg az idegenrendészeti eljárásuk le nem zajlódik. Úgy, ahogy annak idején a Határőrség tette a dolgát. Szakmai alapon, nem hergelve az embereket egymás ellen.

Tényleg ez a legnagyobb probléma a választókörzetemben?

https://www.facebook.com/KaposznyakIstvan.Szolidaritas/

 

Ne a pártparancs diktáljon, hanem az Igazság!

26994221_1918538831490487_4459496798895993996_n.jpg 

Kétgyermekes, egyszerű családban születtem, a szüleim gyári munkások voltak. Újfehértóról származom, de évtizedek óta Debrecenben élek. Elmondhatom magamról, hogy a parlamenti szavazógomb megnyomásából élő, erkölcstelen politikusokkal és milliárdos strómanjaikkal ellentétben én megdolgoztam azért, amit elértem. Tanultam és dolgoztam az építőiparban, voltam vezető biztonsági szakember, és védtem fegyverrel a hazát: elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskola határrendészeti szervező szakát, őrmestertől a tiszti rendfokozatig megjártam a ranglétrát. Habár 2009-ben szolgálati nyugdíjba mentem, ma is önkéntes műveleti tartalékosként szolgálom Magyarországot.

Ötven éves vagyok, és mára alaposan megismertem ezt az országot, azon belül pedig az észak-alföldi régiót, ahol – keresztény értékrendem szerint – évek óta járok ételt, ruhát osztani. Közben sajnos látom az egyre növekvő nyomort, és a saját bőrömön tapasztalom, hogy a társadalmi igazságtalanság Magyarországon égbekiáltó.

Egykori  határőrként az a véleményem, hogy a magyar népet felheccelő menekültkérdés nem politikai, hanem szakmai kérdés. Erről bármely kormánypárti politikussal kész vagyok nyilvánosan vitázni,  hiszen – velük ellentétben – én értek ahhoz, amiről ők csak beszélnek. Tudom, hogy új kihívások szerint kell átdolgozni a bevándorlási szabályokat, de azt is tudom, hogy ez nem megy hangulatkeltéssel. Többek között ezért támogatom a Magyar Szolidaritás Mozgalom programját az összefogásban.

Egyike vagyok azon száz- és százezreknek, akiket az Orbán-rendszer anyagilag megkárosított, a családom szinte belerokkant a hitelekbe. Ennek ellenére a békés, de határozott változás híve vagyok. Az országot behálózó korrupció ellenségeként azt vallom: a haza közös kasszáját megdézsmáló tolvajoknak, akármilyen párthoz húznak is, börtönben a helyük. Legfőbb célom egy olyan európai Magyaországért dolgozni, ahol nem egy párt parancsa diktál, hanem: a nagybetűs Igazság.

Kivételes eljárás a vállalkozók érdekében? Na neee

Kevesebb izgulnia valója lesz az adócsalóknak

Mai hír, hogy kivételes eljárásban egyetlen nap alatt kívánják tárgyalni a NAV átalakításáról szóló törvényt a Parlamentben. A törvényjavaslatot tegnap vették napirendre, ma meg már szavazni is akarnak. A törvénnyel lényeges változtatást kívánnak elérni a vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatban is. Eddig a NAV saját hatáskörben, illetve feljelentés, bejelentés alapján indíthatott ilyen vizsgálatot, de a jövőben csak elrendelt nyomozáshoz kapcsolódóan van lehetősége lefolytatni ezt az eljárást.

Mekkora lóláb lóg itt ki! A "foloridázás" során én személyesen, de aki követte az eseményeket az is megismerhette a kettős mércét az eljárások megindítása során is. 

Abban a feljelentésben az állam volt a sértett. Mondhatnám úgy is, hogy a hazám. Melynek bevételéből - a mi általunk befizetett adókból - egyesek úrhatnám világot játszottak. Tíz hónapon keresztül végeztek nyomozási cselekményeket. Engem legalább is - mint feljelentőt - kihallgattak. Járt az ügy bíróságon, városi rendőrkapitányságon, megyei rendőr-főkapitányságokon, ügyészségen, majd a legutolsó helyen kimondták, hogy nem történt itt kérem szépen bűncselekmény. Megállapították, hogy Debrecen város önkormányzatának miért ne lenne joga kiküldeni az embereit Floridába energetikai konferenciára. Jó. De nem ez volt a feljelentés tárgya.

Ennyit kívántam hozzászólni Lázár János nyilatkozatához, melyben a szabályokat jól, igazságosan és méltányosan kívánják alkalmazni a vállalkozók védelme érdekében. 

A Magyar Szolidaritás Mozgalom egyesület állásfoglalása a menekültügyi kvótáról

A Magyar Szolidaritás Mozgalom egyesület állásfoglalása
a menekültügyi kvótáról

1) A Magyar Szolidaritás Mozgalom egyesület – nevéhez és a 2015.08.24-én kiadott korábbi állásfoglalásában foglaltakhoz híven – változatlanul szolidaritást vállal minden emberrel, akiknek hazájukat, otthonukat háborús események miatt kellett elhagyniuk.

2) A globális méretű menekült hullám egész Európában egyre súlyosbodó problémát jelent, amelynek megoldása érdekében az Európai Unió valamennyi tagállamának szoros együttmű-ködésére van szükség.

3) Magyarország az EU tagállamaként köteles a tagságból származó előnyök mellett a tagság-gal kapcsolatos kötelezettségeinek is eleget tenni. Ennek tükrében elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány az EU által kezdeményezett egységes és közös problémakezelésben nem hajlandó részt venni.

4) A magyar kormányzat Európával szembeforduló, különutas politikája nem szolgálja az ország valódi érdekeit. Ezen elhibázott politika keretében került sor arra, hogy az országgyű-lés november 17-én, kedden törvényben kötelezte a kormányt, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, és kezdeményezze a bevándorlók kötelező kvóták szerinti szétosztásáról szóló uniós jogszabály megsemmisítését.

5) Az Európa Tanács által megszavazott kvótatörvény abból a kényszerűségből született, hogy egyes tagállamai – közöttük Magyarország – vonakodtak önkéntes vállalásokat tenni az Európába érkező menekültek befogadására. A közösség által elfogadott határozat minden tag-államra nézve kötelező, azoknak is, akik nem szavazták meg. A kvótatörvény ráadásul az egyes tagállamok kötelezettségének mértékét teherbíró képességüket figyelembevételével határozta meg, így hazánknak 2017-ig mindössze 2300 menekült befogadásáról kellene gon-doskodnia.

6) A kvótatörvény hibái ellenére is enyhíti a menekültek tömegének elhelyezésével kapcsola-tos akut problémát. A kiváltó okokat ugyan nem szünteti meg, de ez nem is ennek a határo-zatnak a feladata.

7) A Magyar Szolidaritás Mozgalom álláspontja változatlan: a menekült-probléma megoldása a háborús gócpontok kiiktatása. Ez csakis a fejlett nyugati világ közös fellépésével oldható meg. Szükségesnek látjuk az EU, az USA és Oroszország haladéktalan összehangolt diplomá-ciai és katonai lépéseinek megtervezését és kivitelezését első sorban az Iszlám Állam nevű terror-hadsereg leverésére, valamint az évek óta tartó szíriai polgárháború lezárására.

8) Addig is, amíg a háború kiváltotta okok megszűnnek, az Európába érkezett menekültek ellátásáról, biztonságos elhelyezéséről, életfeltételeinek megteremtéséről a közösségnek gon-doskodnia kell.

Kelt: 2015. november 19-én


A Magyar Szolidaritás Mozgalom
Elnöksége

szolidaritas_logo_jog_400.jpg

Menekült kérdés, már a fodrásznál is

pivát véleményem

Szeretek fodrászhoz járni. Ennek oka, hogy jókat beszélgetünk és a fodrász egy olyan ember, aki más emberekkel is beszélget, és ez által tele van rengeteg izgalmas információval. Ma délelőtt nála jártam. Megkértem, hogy szép rövid hajat vágjon nekem, mert a jövő héten bevonulok egy hónapra a hon védelmére.  Erre megkérdezte, hogy a menekülteket kapcsolatban van-e ez?  Elmondtam neki hogy nem feltétlenül, de még hogy ha a menekültekkel kapcsolatos is a mozgósítás, akkor is meg kell tudni különböztetni dolgokat, amiket súlyosan összemosnak ma nálunk. Először is az egyéneket, a tömeg fenyegetésétől. Nem szabad általánosítani. Kértem, hogy gondolja bele magát a helyzetükbe. Azok az emberek olyan országokból érkeznek ide, ahol az életük, testi épségük, szabadságuk a hitük, születésük, vagy politikai nézetük miatt veszélynek van kitéve. Ahol embereket fejeznek le, nőket, asszonyokat tesznek szex rabszolgává egyesek valamely isten nevében. De kérdezem én, milyen isten az, amelyiket embereknek kell megvédenie? Ha ő lenne ebben a helyzetben, mit tenne? Minek kell ahhoz megtörténnie, hogy emberek felszámolják az egzisztenciájukat, családi és baráti kapcsolataikat és terhes feleséggel, kisgyermekkel együtt, mindent pénzzé téve elinduljanak a világba.  Egy olyan jobbnak vélt világba, ahol biztonságban tud gondoskodni szeretteinkről.  Én is hívő ember vagyok, de az az isten akinek a tanítását megfogadom, arra tanít, hogy segítsem az embertársaimat, hogy ne csak hallgatója, hanem meg cselekvője is legyek az igének. Az irgalmas szamaritánus példáján keresztül megmutatja, hogy ki az én felebarátom. Akivel éppen találkozom. Tehetségem és lehetőségem szerint támogatom ezeket az embereket és azokat a civileket is - a Migration Aid debreceni aktivistáit - akik magukat nem kímélve segítik őket. Ilyenkor viszem magammal a hatéves fiamat is, mivel az atyák felelőssége megtanítani a fiakat a jó dolgokra. 

Természetesen jogos az a félelem, amelyet az iszlám állam, az ISIS kelt az emberekben, hiszen nap mint nap látjuk a híradásokban, hogy milyen rettenetes dolgokat cselekednek azok az emberek és ezek óvatosságra intenek bennünket. Védenünk is kell azt az életteret, azt a kulturális közösséget, melyet kétezer év alatt teremtettünk, melynek alapja a római jog, a görög kultúra és a zsidó-keresztény kinyilatkozáson alapuló hitvilág. Ezek adták nekünk a demokráciát, ezekre alapul a jog és szokásrendszerünk, ami az egyik legnagyobb kincsünk, hát birkák se legyünk, viszont gyalázat, hogy gyűlölettel, fogalmak összemosásával manipulálja ez a kormány a közhangulatot.

Az Orbán kormány súlyos milliárdokat költ kerítés építésére, miközben azokra az emberekre, nevezetesen a szociális munkásokra gondolok, akik elmondhatnák az ide érkezőknek, hogy hol vannak, itt mi a helyes és helytelen, a hitvány és az érték, azokra sajnálják a pénzt, pedig ezekből kellene minél több embert oda küldeni. A debreceni menekülttáborban (melynek bezárására Orbán helyben tett hazug ígéretet) körülbelül ezernyolcszáz emberre 8 fő szociális munkás állt rendelkezésre.  Hogy tudja betölteni, hogy tudják betölteni ezek az emberek azt a szerepet, amire hivatottak lettek volna, hogy megismertessék a menekültekkel azt az országot ahová érkeztek, hogy elmondják nekik az ideiglenes védelem feltételeit. Ahhoz bizony sokkal többen kellenek.
Mert bizony vannak feltételei a menekültté válásnak, melyről nekünk is van saját jogszabályunk. Emberek kellenek elmondani a menedéket kérőknek a zaklatásnak tűnő regisztrálások, meghallgatások miértjét, elmondani, hogy az irataik miért annyira szükségesek, mert bizony vannak rossz szándékkal érkezők és más, lehetőséget kereső emberek is.   Pedig tudják, előlük menekülnek. Nem is értem, hogyan lehet azokat az embereket, akik nem tudják magukat hitelesen igazolni, kilétük megállapítása nélkül tovább engedni. Addig, amíg ez nem történik meg, kulturált körülmények között kell biztosítani részükre az ideiglenes védelmet. Hozzátettem még fodrászomnak azt is, hogy valaki kiléte nem csak az iratokból, hanem más személyek elmondása alapján is megállapítható, de még mindig a hivatalosból a legkönnyebb.

Ezeket meg kell tennünk és nem semmirevaló kerítéseket kell emelni súlyos milliárdokból, nem tovább osztani a nemzetet, hanem szociális munkások tömegét kell ezeknek az embereknek a rendelkezésére bocsátani, még abban az esetben is, ha nem állnak meg Magyarország határain belül, hanem tovább mennek Európa más országaiba. Én az európai közösség állampolgára vagyok, tehát én is érintett vagyok ebben a helyzetben, segíteni pedig kötelességem. Nem vágott bele a fülembe, teccik a munkája.

Tüntetés a Korrupció Kormánya Ellen_Debrecen

A Szolidaritás tagjaként elmondott beszédem

11146276_841892865885914_6073137215503029405_n.jpg

A korrupció egyik általánosan elfogadott értelme szerint „olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, aminek során valaki pénzért vagy más juttatásért vagy juttatására való kilátásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat”.

Egy másik megfogalmazás a korrupciót közrossznak definiálja, mint a közérdeknek, a közjónak az ellentettje. Megegyezik bennük a KÖZ rész, mely közből ellopott javak által a MI életminőségünk lesz és lett rosszabb. Valamennyi honfitársunké. Legyen az kormánypárti, vagy ellenzéki oldalon, vagy apolitikus, kinek már tele van a hócipője mindazzal, ami körülötte zajlik.

Országukban nincs korrupció, csak …

… állami tulajdonba vétel mindannyiunk érdekében (amit később odaadnak mások érdekében)…

… titkosítás (ez is csak az adófizető nyugalmát és békéjét szolgálja)…

… az állami pénzeknek nem kél lába (mert tudjuk, hogy jó helyre kerülnek, ahová ajánlják, később aztán mégse)

… a látszat- és felesleges gigaberuházások mindenki érdekét szolgálják (aki ezt nem hiszi, az kommunista, hazaáruló, nép ellensége, de legalábbis nem szereti eléggé a focit)

… van olyan titkos tanácsadó és NAV-elnök, akit az USA kiutasított (természetesen ezt a rágalmat kikérik magunknak, hiszen kivizsgálták maguknak)

Nálunk nincs korrupció, csak…

…. igazságos alapon elosztják újra a földeket (aki ért hozzá nem kap, aki a földalapú támogatásra hajt, és parlagon hagyja, de jó cimbi, annak jár)…

…. elosztjuk igazságosan a dohánykereskedelmet (aki ért hozzá, az nem kap – kivéve ha haver)…

…. sikeres gazdasági felemelkedés (kár, hogy ezt csak azok a vállalkozók veszik észre, akik „jól fekszenek”)…

…. vannak csődbe ment Takarékszövetkezetek, amelyek szintén a sikereinket példázzák…

….vannak több százmilliárdos pilótajátékok, amikben a minisztériumok is közpénzzel vesznek részt, de értse meg minden résztvevő, hogy ez csakis az ő érdekében történt…

… és persze vannak tehetséges gázszerelők, akikből először polgármester, majd milliárdos lesz…

Nálunk nincs lopás, csak…

… urizálás…

…családi összefogás…

… magától növekvő ingatlanok…

…szigorúan őrzött garázs titkok…

… közpénzből fizetett luxusutak…

… senki által nem nézett, ám jogosan agyonfinanszírozott köztévé…
… államosított tankönyvpiac báboknak és nem gondolkodóknak készülő tankönyvekkel…

… alkotmány asztala…

…államilag szervezett ismerkedős est fiataloknak…

…meg barackfa. Mert ez a lényeg, hogy mi mind összetartozunk, ugye? Kicsit korrupt, kicsit savanyú, de a miénk. Magyar barack.

Nagyon sokszor hallottam már a következő mondatokat:

„Úgyis minden politikus lop.”

„Ezek is lopnak, az előzőek is loptak.”

„A kisember úgyis mindig rosszul jár.”

Hallottatok már ti is ilyeneket, ugye?

Mintha természetes volna. Pedig nem az. Mert szerintem legyen az jobb vagy baloldali, aki lop az tolvaj.

A korrupció pedig lopás. Az EU-s pályázati pénzekből százalékokat visszakövetelni az is lopás. Mi az európai közösség teljes értékű tagjai vagyunk és ez által a MI pénzünket is lopják. Mi tehetünk ez ellen, illetve a korrupció azon művelői, IGEN AZON MŰVELŐI akik kérésre, hatásra, bármilyen más nyomásra, tanácsadói díjakban vagy más címen „visszautalnak” a Fidesznek.

Tisztelt művelői ennek az egész mocsoknak! Ne felejtsétek el, hogy ma Magyarországon, sikeres vállalkozóból országos, területi vagy helyi szinten bármikor lehet egy újabb Simicska Lajos. Mert ahhoz, amit felépítettetek, amit elértetek, holnap már más érdek fűződik. És ez az érdek nem nemzetgazdasági, nem területfejlesztési, hanem személyes. Pofára megy. A javatokat akarják. A javatokat. Ti vagytok azok, akik képesek vagytok ezt a rendszert megdönteni, akik kénytelenek vagytok a pályázati pénzekből visszajuttatni, mert a rendszer úgy van felépítve, hogy jogszerű eszközökkel nem tudunk vele mit kezdeni. Forradalmat csinálni meg ma még nincs bátorságunk.  Mindig arra törekszünk, hogy békésen történjen minden átmenet, pedig áldozat nélkül, nincs szabadság. Hát hozzuk meg az áldozatot. Kezdjük kicsiben mi, és követeljük meg nagyban "nagyjainktól". Ne feledjétek! Vétkesek közt cinkos aki néma.

A Köz-életnek útján

közszereplő?

Ennek a nem rövid bejegyzésnek az a célja, hogy visszafelé haladva az időben összegyűjtsem azokat az eseményeket, melyeken a Szolidaritás tagjaként részt vettem és rendelkezem róla dokumentációval. A Szolin kívül képviseltem az Együtt pártot is, melynek egyik létrehozója a három szervezet közül a Szolidaritás Mozgalom volt. A debreceni eseményeken ennek a pártnak a tagjaival és aktivistáival közösen léptünk és lépünk fel az Orbán rezsim ellen, kiknek közösségéért nagyon hálás vagyok. 

Célom mindezzel? Hogy holnap is meglegyen a "felhőben", ha valaki arra lesz kíváncsi, hogy merre jártam én eme közéletnek útján? Több helyütt megjegyzéseket is fűzök az eseményekhez, hogy én most, mit és hogyan látok. És későbbi okulás kedvéért is.

Az időpont: mától visszafelé, mindig a módosítás időpontja. Az eredmény a jövőben lesz, mert azt mondom, hogy végig kitartani és soha fel nem adni.

1. Első ilyen esemény, ahol a Szolidaritást sok ezer ember előtt képviselhettem. Kezdetektől fogva ennek a szervezetnek vagyok a tagja, amely az elsők között volt a rezsim lebontásában résztvevők közül. 2015. március 15.-e, az Új Magyar Köztársaság zászlóbontása.

a_szinpadon_astoria.jpg

A részletek, beszéd és videó a blogbejegyzésben: 

http://nemeleg.blog.hu/2015/03/20/uj_magyar_koztarsasagot_2015_marcius_15_a_keletinel

2. Mindig a szövetségek híve voltam. Az ügyek mentén megvalósuló szövetségeké. Véleményem szerint az amit az MSZP képvisel és eddig tett, az nem kifejezetten baloldaliság. Beszélnek róla, de nem teljesen az. Mercédesszel nem lehet baloldali mozgalmat építeni, ha meg már megvan az a merci, no az is érdekes kérdéseket vet fel nálam. Persze én nem az elvhű és tenni akaró jobb módú emberekről akarok itt ítéletet megfogalmazni. Gazdagodni, gazdagnak lenni nem bűn. Tudjátok azt mire gondolok. Magyarországon nem alakult még ki a klasszikus értelemben vett bal és jobboldal. Az baloldal engedte a multik és a bankok túlterjeszkedését, a jobboldal meg többet államosított, jobban korlátozta a versenyt mint ahogy a nevük engedi. De az ügy fontos és mivel azonos dolgokat vallunk értéknek ott kellett lenni és jelenlétünkkel szolidaritásunkat kifejezni az Éhség Menete mellett. Meglepetésemre egyébként az MSZP sok fiatalt is összeverbuvált a vidéki településekről, amely nekem igen tetszett.

2_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása