Kétgyermekes, egyszerű családban születtem, a szüleim gyári munkások voltak. Újfehértóról származom, de évtizedek óta Debrecenben élek. Elmondhatom magamról, hogy a parlamenti szavazógomb megnyomásából élő, erkölcstelen politikusokkal és milliárdos strómanjaikkal ellentétben én megdolgoztam azért, amit elértem. Tanultam és dolgoztam az építőiparban, voltam vezető biztonsági szakember, és védtem fegyverrel a hazát: elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskola határrendészeti szervező szakát, őrmestertől a tiszti rendfokozatig megjártam a ranglétrát. Habár 2009-ben szolgálati nyugdíjba mentem, ma is önkéntes műveleti tartalékosként szolgálom Magyarországot.

Ötven éves vagyok, és mára alaposan megismertem ezt az országot, azon belül pedig az észak-alföldi régiót, ahol – keresztény értékrendem szerint – évek óta járok ételt, ruhát osztani. Közben sajnos látom az egyre növekvő nyomort, és a saját bőrömön tapasztalom, hogy a társadalmi igazságtalanság Magyarországon égbekiáltó.

Egykori  határőrként az a véleményem, hogy a magyar népet felheccelő menekültkérdés nem politikai, hanem szakmai kérdés. Erről bármely kormánypárti politikussal kész vagyok nyilvánosan vitázni,  hiszen – velük ellentétben – én értek ahhoz, amiről ők csak beszélnek. Tudom, hogy új kihívások szerint kell átdolgozni a bevándorlási szabályokat, de azt is tudom, hogy ez nem megy hangulatkeltéssel. Többek között ezért támogatom a Magyar Szolidaritás Mozgalom programját az összefogásban.

Egyike vagyok azon száz- és százezreknek, akiket az Orbán-rendszer anyagilag megkárosított, a családom szinte belerokkant a hitelekbe. Ennek ellenére a békés, de határozott változás híve vagyok. Az országot behálózó korrupció ellenségeként azt vallom: a haza közös kasszáját megdézsmáló tolvajoknak, akármilyen párthoz húznak is, börtönben a helyük. Legfőbb célom egy olyan európai Magyaországért dolgozni, ahol nem egy párt parancsa diktál, hanem: a nagybetűs Igazság.