Nem elég!

Nem elég!

Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten

Olcsó politikai haszonlesők külföldi dolgozók ellen hergelik az embereket. Olyan fogalmakat igyekeznek meghonosítani, melyek mérgezik a jelenünket és a jövőnket egyaránt.

2023. szeptember 12. - Káposznyák István

Felelőtlen ostobák olcsó politikai érdekek miatt mérgezik a magyar lelkületet. Amikor a szakmaiságot sutba dobva politikai eszközökkel próbálnak megoldani embereket, sorsokat érintő kérdéseket, ott mindig a hangulat keltése az eszköz. Ez a hangulat pedig nem a béke, szeretet, elfogadás, megbecsülés, hála és méltatás, hanem az egyetlen szóban gyökerező és tettekben megnyilvánuló gyűlölet.

Határőrként magam is részt vettem idegenrendészeti eljárásokban. Fogtam el határsértőt, illegális munkavállalókat és részt vettem a kiutasításukban. 2010 előtt is nagyon sok menekült érkezett az országba. A törvényi szabályozás szerint, ha jogosult volt menekültkét itt tartózkodni, akkor kapott menedéket, de amint a fennálló ok megszűnt jött az, hogy „séta haza”. Az embereknek nem kellett félniük az idegenektől, nem volt mindennapi beszédtéma. Egyszerű statisztika volt, amiről időnként beszámoltak a hírekben. Nem ontotta nap mint nap az emberek életére a propaganda. Nem volt rettegés sem a határ menti településeken, sem az eldugott kis borsodi falvakban.

Miért írom le mindezt? Mert a jobboldal megmérgezte a szívünket. Kezdődött a szíriai háború következtében megindult menekültáradattal. Most folytatódik a gazdasági fejlesztések következtében ideiglenesen hazánkba érkező külföldi munkavállalókkal. Migránstelep! Milyen pozitív megjelölése annak a helynek, ahol a megfáradt dolgozó pihenhet. Milyen szív az, ami ezt megfogalmazta? Van egy bibliai bölcselet, amely valahogy úgy szól, hogy „A szív bőségéből szól a száj.” Érdemes ezen elgondolkodni.

Először 1985-86-ban éltem egy évet munkásszállón harmadmagammal egy szobában. Igaz, ez még itt volt Budapesten a Fáy utcában. Majd az évek hosszú sorában eljutottam először Kazahsztánba, ahol egy ötezer fős munkásszállón éltem és kedves helybéliekkel találkoztam. Majd jött Svájc. Egy privát házat béreltünk negyedmagammal. A helybéliek az első perctől kezdve örömmel segítettek mindenben, soha egyetlen negatív tapasztalatunk nem volt. A banktisztviselő az utca másik oldaláról átintett, mikor egy esti program során találkoztunk. Olaszországban betyár kemény munka várt ránk, de ott is megbecsüléssel és hálával találkoztam. Az Egyesült Államokban olyan szívéjesek voltak velünk, hogy minden nap megköszönték a munkánkat. Teljesen zavarban voltunk. Amerre jártam a világban mindenhol voltak eltérő kultúrához tartozó emberek, de mindenhol azt tapasztaltam, hogy tudnak együtt dolgozni. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a helyiek elfogadnak bennünket, mert tudják, hogy (nekünk) kis pénzért, (hitem szerint) jó munkát végezve vagyunk ott és nem őket akarjuk vegzálni, a munkájukat elvenni, lányaikat, asszonyaikat megerőszakolni. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a gazdaságnak érdeke a munkánk, hiszen abból a pénzből, amit megkerestünk szép summát hagyunk ott. Magyarok százezrei dolgoznak külföldön. Nem ok nélkül, de a helyiek részéről elfogadva. Migránstelep. Migránsmunkás. Mennyire elszomorít ez az ostoba szóhasználat. Hogy fogjuk fogadni ezek után a külföldi munkavállalókat? Mert jönnek és miért ne jöhetnének ha egyszer a munkájukra és szakértelmükre szükség van. De vajon milyen lesz a fogadj Isten Debrecenben? Bízom benne, hogy olyan, amelyet eddig én is megéltem.

Utolsó napirend

kérdésekre érkezett válaszok

A közgyűlés utolsó napi rendi pontjában van lehetőség tolmácsolni azokat a kérdéseket, panaszokat is, melyekkel a debreceni emberek keresték meg a képviselőket. Ezeket adott esetben azonnal, vagy később az illetékes főosztály válaszolja meg.

A legutóbbi közgyűlésen két ilyen kérdést tolmácsoltam.

Az egyik a Varga utca és a Szent József kollégium közötti járdájára vonatkozott, mivel egy ott lakó jelezte felém, hogy több esetben előfordultak kisebb balesetek a járda rossz minősége miatt és azért az ott élőket hibáztatták. Az önkormányzat illetékesei a szakkivitelezőkkel együtt a panaszt kivizsgálták és arról tájékoztattak, hogy a járda lokális javításáról gondoskodnak.

A másik a Töhötöm utca útfelületével kapcsolatos panasz volt, ugyanis korábbi munkálatok következtében az útburkolat több helyen megsüllyedt és csapadékos idő esetén több tíz méteres pocsoják alakulnak ki. Ezek az összefüggő vízfelületek ellehetetlenítik a gyalogos és kerékpáros közlekedést, illetve beszennyezhetik a kerítéseket. A panasz jogosságáról ebben az esetben is meggyőződtem és a panaszt tolmácsoltam. Balázs Ákos alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a Töhötöm utcával kapcsolatban az egyik probléma, hogy az aszfaltburkolat elhelyezésekor nem került kialakításra csapadékvíz elvezető rendszer és több helyen a lakóingatlanok előtt az útburkolatot meghaladó magasságú térburkolások kerültek kialakításra, melyek meghosszabbítják a természetes szikkasztás folyamatát. Reményei szerint a 2024-26-os időszakban kerülhet sor a csapadékvíz elvezetés megoldására és az útburkolat rekonstrukciójára.

ISZOMM kongresszus 2023

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom megtartotta 2023-as Kongresszusát, amelyen elfogadtuk a párt Politikai nyilatkozatát

Az ISZOMM álláspontja szerint a kapitalizmus világszerte felélte az erőforrásokat, s az élet minden szintjén tarthatatlan állapotokat, háborúkat eredményezett. A szabad verseny hazug délibábnak bizonyult, s a népek elszegényedése az egyre kevesebb, de annál gazdagabb tőketulajdonos féktelen önzése miatt következett be.

A Párt megerősítette baloldali politikájának vegytiszta jellegét. 

Fő célja a szociális válság felszámolása, amihez a kormányváltáson túl a hazai gazdasági-társadalmi berendezkedés gyökeres átalakítása szükséges. Cél a közösségi társadalom megteremtése, amelynek egyik eszköze a szabad szövetkezés előtérbe helyezése. 

Az ISZOMM hivatásának tekinti az emberek szemének felnyitását, s leszögezi, hogy a rivalizáló neoliberális politikai elitek forgószínpada sem hoz érdemi változást a dolgozók javára, ezért mind a NER-től, mind pedig fizetett ellenzékétől kellő távolságot tart, ugyanakkor a magyarországi baloldali erők minél szorosabb együttműködését szorgalmazza. 

A Párt úgy döntött, hogy az önkormányzatiságot meg kell menteni a pártlogikáktól, ezért a közelgő helyhatósági választásokon nem indít önálló jelölteket, ugyanakkor támogatja a Magyar Szolidaritás Mozgalom által alkalmasnak tartott indulókat. Az újrázni kívánó sikeres politikusokat arra kéri, hogy mandátumuk során függesszék fel párttagságukat, s csak az adott település lakossága felé vállaljanak elkötelezettségeket!

A Párt ugyanakkor listát kíván állítani az Európai Parlament-i választásokon, amelyet kinyit más baloldali pártok és mozgalmak felé is. Az ISZOMM a választások során az Európai Bal elnevezésű európai pártcsaláddal működik együtt, s a szerzett mandátumával a The Left nevű EP-képviselőcsoportot kívánja erősíteni.

Az ISZOMM európai választási programja az “Európa az Európaiaké” címet viseli. Ebben hitet tesz a Szociális Európa iránti elkötelezettsége mellett, s az EU-t már rövidebb távon is önálló globális játékosként kívánja szerepeltetni. 

Az ISZOMM dr. Szanyi Tibort választotta elnökéül. 

Az ISZOMM tagsága elismerését fejezi ki az eddigi vezetők felé. Különös köszönet illeti az eddigi pártelnököt, Huszti Andreát, aki a megalakulástól a stabil, közismert pártig juttatta el a Pártot.

Az ISZOMM új jelszava: Népközösséget!

Mellékletek:

- Politikai nyilatkozat

- Európai parlamenti választási program 

POLITIKAI NYILATKOZAT

Az ISZOMM álláspontja szerint a jelenlegi globális, európai és magyar feszültségek és tragédiák egyaránt a kapitalizmus súlyos válságára vezethetők vissza. A világ jelenlegi 8 milliárd fős népessége lényegében a leggazdagabb 1 százalék foglya lett, akik szinte teljes egészében rendelkeznek a Föld valamennyi erőforrása felett. 

A piacok önszabályozása kristálytisztán önáltatás. Az egyes erőcsoportok legfeljebb egymás ellenében képesek irányítani a folyamatokat. A földlakók szociális helyzete ugyanakkor vészesen romlik, együtt a környezeti feltételekkel. 

Az emberiség időzavarba került. Ha nem képes ledobni a bilincseit, és csak sodródik a növekvő konfliktusok tengerén, akkor a földi élet alighanem előbb pusztul el, mintsem a népek kivívhatnák szabadságukat, önrendelkezésüket. Ma úgy tűnik, a homo sapiens és környezete rabságban, rombolásban fog kihalni.

Az ISZOMM a dolgozói érdekeket előtérbe helyező baloldali pártok szövetségét keresi úgy idehaza, mint a határainkon túl. A párt küzdelmében minden egyes méter, amivel a tőke uralmát vissza lehet metszeni, az helyes iránynak tekintendő.

A magyar nemzeti tragédiák sorát gyarapítja, ahogy a magyar nép kezéből elillant a közösségi társadalom lehetősége, s hovatovább már szabadnak sem mondható. Mégis, a nép látszólagos akaratából a történelem egyik legkorruptabb uralkodó csoportját húzta a nyakába, amit külföldön orbanizációnak, idehaza inkább NER-nek neveznek. 

A társadalmi iszonyok egyszerre zúdulnak ránk. 

A magyar dolgozók és nyugdíjasok bérei, juttatásai gyalázatos szintre zuhantak. Néhány kivételtől eltekintve a hétköznapok magyar embere a nyomor és a feketézés csapdáiban imbolyoghat.

Hazánk leginkább tanult és mozgásképes emberei külföldre vándoroltak. A magyar oktatás romokban hever. A fiatalok korszerű tudás nélkül pottyannak a tőke karjaiba. 

Az egészségügy lényegében összeomlott. A kisebb horderejű szolgáltatásokat rettenetes pénzekért talán megkaphatjuk, de a komolyabb beavatkozások lassan reménytelenné válnak a végeláthatatlan várólisták és különböző hiányok miatt. Ma többnyire meghal a magyar, ha súlyosabban megbetegszik.

Az elmúlt 33 év kormányai - eltérő mértékben, de - szétszaggatták a társadalmi szolidaritás szöveteit. Azt hazudták, hogy megvédik a népet, még attól is, hogy az emberek magukat védhessék meg.  A szakszervezeteket a romokba korrumpálták, sztrájkjog nincs, a tüntetéseken csak a könnygáz és a gumibot van. 

A Magyar Országgyűlés jelenleg a legkorruptabb testület, ami az országban létezik. A kormányoldal hülyét csinál az emberekből, a fizetett ellenzék pedig élőpajzsnak használja a szavazókat, hogy szabadságharcosként tetszeleghessen. Egytől egyig mind a kapitalizmus szerelmesei, zsoldjaikért pedig a közvagyont elorzó pénzembereknél kuncsorognak.

A megoldás kulcsa az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom és szövetségesei választásában rejlik.

 ——————————————

 Európa az európaiaké

 Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom 2024-es európai parlamenti választási programja

Előszó

Az Európai Parlament az Európai Unió egyetlen, közvetlenül választott népképviseleti szerve. A többi európai intézményt a tagországok kormányai hozzák létre és működtetik. Az EP képviselőinek száma jelenleg 705, akikből 21-et Magyarország szavazópolgárai választanak. 

Az EP megválasztott tagjai politikai frakciókba tömörülnek, avagy a független képviselők sorában jegyzik őket. A magyar választóknak ezért azt is érdemes szem előtt tartani, hogy akire szavaznak, az az európai politikai paletta mely színét erősítené? Az ISZOMM a jelenlegi frakciók közül a jelenleg 41 tagot számláló, ‘A Baloldal’ (The Left) elnevezésű frakcióhoz áll legközelebb, amelynek, illetve elődeinek magyar tagja eddig sajnos még nem volt. 

Az Európai Parlament feladata az EU működésének ellenőrzése, és állásfoglalások, jelentések kibocsátása, illetve meghatározott esetekben az európai döntések, jogszabályok jóváhagyása, avagy elutasítása.

Az EP a világ legkifinomultabb szabályalkotó testülete, amelynek szinte minden területre kiterjedő figyelme és szava a külső országok többsége számára is alapvető tájékozódási pont. 

A magyar választópolgárok közül azok, akik az ISZOMM-ra szavaznak, azok a jelzők nélküli baloldal európai térnyerését segítik. 

Értékrendünk: szabadság, hazaszeretet, szolidaritás

Az ISZOMM értékrendjének homlokterében a magyar nép, a magyar haza szeretete áll. A kinyilvánított szavakon túl sokkal inkább az értő cselekvés az eszközünk. 

A történelem végre úgy hozta, hogy a magyar szabadság kérdőjelei a múltba szelídültek, s az ISZOMM a magyar önrendelkezés erősödését, még inkább kiteljesülését akarja. Elutasítjuk viszont a szabadság tékozló, öncélú, avagy önző, kisajátító értelmezését. A lehető legszorosabb együttműködésre törekszünk tagországi társainkkal, szomszédainkkal. Úgy értelmezzük, hogy ha bárki az európai szuverenitást kívánja korlátozni, az óhatatlanul a magyar önrendelkezés ellen lép fel. 

Az ISZOMM a szolidaritást az egymás érdekei melletti kiállásként értelmezi. Ez vonatkozik a környezetünkre is, amelynek kárára senki nem fordulhat. A magyar haza ugyanis több, mint eszme, hiszen az egyben egy csodálatos természeti valóság. Ahogy az eszmét, úgy az életünk tereit is tisztelnünk, ápolnunk kell. 

Az ISZOMM kiáll az emberi jogok maradéktalan érvényesítéséért, és felveszi a kesztyűt az egyes identitások erőltetett, kampányszerű felülkerekedési szándékaival szemben. Emellett a csalás, a korrupció, a nacionalizmus és a neoliberalizmus ádáz ellenfelei vagyunk. 

Az ISZOMM legfőbb európai célkitűzése az egység

 Az ISZOMM az Európai Uniót az európai történelem eddigi legnagyobb vívmányának tartja, s kifejezetten érdekelt annak fejlesztésében. A fejlesztés lényege a minél több területre kiterjedő és minél szorosabb egység. 

 Az eddig elért egység azonban főleg a cégek, a tőke javát szolgálja, s a polgárok érdekei, szociális szempontjai egyelőre háttérbe szorulnak.  Az ISZOMM elsősorban ezen akar változtatni, s az EU-t a dolgozó emberek jólléti terepének kívánja látni. A párt felfogásában az EU önmagában se nem jó, se nem rossz, hanem pont olyan, amilyet a politikai erők kiharcolnak.

Az ISZOMM európai politikai képviseletet kínál a baloldali értékrendű magyar emberek számára. Kerüljük a jelzőket, így elhárítjuk magunktól a balliberális, a balközép, netán a szélsőbalos címkéket. Pártunk baloldali, tehát legfőbb értéke a szolidaritás, cselekvésének középpontjában pedig a dolgozó emberek, valamint szüleik és gyermekeik állnak.  

Küldetésünk a munkásképviselet

Az ISZOMM európai jövőképe a Szociális Európa fogalmában helyezkedik el. Ez legfőképp a méltányos bérek garantálása révén valósulhat meg. A bérek gyilkosai azonban gyakran maguk a tagországi kormányok, s köztük sajnos a jelenlegi magyar kormány alighanem a leggaládabb. Ez ellen az Európai Parlament a szakszervezeti és a munkásjogok módszeres kiterjesztésével tud fellépni. 

Az ISZOMM vállalása

Pártunk egy a jelen évtized elején alakult friss mozgalom, a szociális válság leküzdésének akaratával. Bárhol, így az EP kapcsán is ugyanazt vállaljuk: megválasztásunk esetén és arányában az adott település, Magyarország egésze, illetve az EU jobb hely lesz jólléti értelemben, mint amilyen a szerepvállalásunk nélkül volt.  

A választási realitások

Az ISZOMM tisztában van azzal, hogy egy EP képviselői mandátumhoz a szavazatok legalább 5 százalékát kell megszereznie. A kellő választói felhatalmazás esetén az ISZOMM képviselője a szociális, a munkaügyi, a környezetvédelmi és a mezőgazdasági területeken működő szakbizottságokban kíván eredményesen részt venni. 

Az európai szociális feladatok

E területeken a lehetőségeihez képest az EU történelmi lemaradásban van, akkor is, ha a világ legtöbb szociális vívmánya itt jött létre. Álláspontunk szerint legfőképp a bérek és a nyugdíjak emelésén túl a lakhatási, az egészségügyi és az oktatási ügyekben való előrelépésre van szükség. Szociális szempontokat is figyelembe vevő állami/önkormányzati bérlakás-rendszer, egységes társadalombiztosítás, térítésmentes képzettség-szerzés jelentik az elérendő mérföldköveket. 

Az európai munkaügyi feladatok

Az egységes szakszervezeti jogok kivívása és garantálása régóta várat magára, s ezek eléréséért az ISZOMM mindent megtesz. Erős munkavállalói szervezetek szükségesek a munkahelyi biztonság eléréséhez és fenntartásához. Az ISZOMM a tipikusan négy napos munkahét és a napi nyolc órás foglalkoztatás elterjesztését akarja amellett, hogy az otthoni munkavégzés, valamint az évi 30 napos szabadság kívánalmai is érvényesülhessenek az EU valamennyi országában. 

Az európai környezetvédelmi feladatok

Amit korábban klímakatasztrófának neveztünk, az sajnos már bekövetkezett, legfeljebb annak súlyosságát enyhíthetjük, vagy fokozhatjuk. Európa a földön és a tengereken tapasztaltak átlagánál is jobban melegszik, ezért a nemzetközi együttműködések szervezése első helyi európai parlamenti feladat. Az ISZOMM a minél kevesebb anyaggal és energiával való minél több érték előállításának a híve, ezért támogat minden olyan törekvést, amely hasonlókat céloz.

A párt túl kíván lépni a “szennyező fizet” elven, mert álláspontja szerint pénzért se lehessen a környezetünket rongálni, inkább a teljes helyrehozatal, vagy a riasztóan szélsőséges esetekben a még súlyosabb büntetések híve, a börtönt is ideértve.  

Az európai mezőgazdasági feladatok

Az ISZOMM nagy értéknek tekinti az európai Közös Mezőgazdasági Politika létét és működését, amely a vidékfejlesztést is magában foglalja. A fejlődéshez azonban meg kell törni a termésátlagok, avagy a profitérdekek hajszolásának hegemóniáját. Az ISZOMM olyan agrárpolitikai fordulatot szorgalmaz, amely a támogatásokat az alapvető célkitűzések teljesítésén túl annak fejében biztosítja, hogy az adott talaj, erdő, vagy vízterület jobbá válik, azaz a biodiverzitás szintje fokozódik. Kiemelten fontos az európai vidéki területek, a kistelepülések bevonása a digitális forradalom ernyője alá (okosfalvak), azaz a nagyvárosokban elvárt szolgáltatásokhoz való hozzáférés mindenütt a 15 perces kívánalomhoz közelítsen. A kívánt célok érdekében a párt a szövetkezeti modelleket tekinti alapvetésnek.  

Az európai gazdaságpolitikai feladatok

A gazdaságpolitikák összehangolása a minél szorosabb európai egység egyik legfontosabb eszköze. Ma javarészt az egységes belső piac és az euró jelenti a közös gazdaságpolitikai bázist, amit jelentősen segít a bankunió, a fejlesztéspolitikai és egyes adóügyi kérdésekben való egység. 

Az ISZOMM törekvése az euró mihamarabbi bevezetése, elsősorban az árstabilitás érdekében.

Az európai gazdaságpolitika jelenlegi, növekedést hajszoló fő célját a minél magasabb bérek iránti törekvéssel kívánjuk felváltani. Elégtelennek tartjuk az európai minimálbér körüli intézkedéseket, s azt tartjuk elérendőnek, hogy a munkajövedelmek erősödése haladja meg a tőkejövedelmekét! 

Az európai Közös Kül- és Biztonságpolitika

Az EU a globális arénában sajnos a legkevésbé sincs az őt megillető helyen. Ahogy mondják, az EU változatlanul egy gazdasági óriás, de egy politikai törpe. Ezen csak a még nagyobb belső egyetértés és egység segíthet, ami a hagyományos külpolitikai dimenziók felett közös energiapolitikai, menekültügyi, biztonsági és bizony katonai összefogást követel a tagországoktól. 

Az ISZOMM a közös európai hadtestet az európai szuverenitás elengedhetetlen feltételének tartja. A nemzeti hadseregek szerepét meghagyva, sőt, azokat erősítve, a párt egy közös, NATO-kompatibilis és rendkívül jól felszerelt, legalább fél millió katonával rendelkező EU-hadsereg felállítását szorgalmazza, amely részben, vagy egészben bárhol bevethető, tehát a klasszikus védelmi feladatokon túl a világ bármely pontján képes békefenntartó szerepet vállalni. Megértve, hogy Európában jelenleg egyedül Franciaország atomhatalom, emellett az európai hadtestnek is atomerővel is kell rendelkeznie! Egy ilyen erejű hadsereg garancia lehet arra, hogy az EU tagjai amerikai jelenlét és segítség nélkül is eredményesen tartsák féken a lehetséges agresszorokat.

Az ISZOMM az EU bővítését szorgalmazza, de senkinek nem kíván VIP-bejáratot építeni. A párt a közös európai szabályok és normák maradéktalan elfogadást, illetve betartását valamennyi tagországtól megköveteli, s ez alól az újonnan jövők se lehetnek kivételek. 

Az Európai Parlament tagjai az európai választópolgárok képviseletére hivatottak, s nem válhatnak semmilyen külső ország lobbistáivá, netán ügynökeivé. Európának a legtöbb kárt az amerikai, a kínai és az orosz befolyás okozza, s véget kell vetni annak a képmutatásnak, amikor a port csak a kishalakon verjük le, miközben a cápák szabadon garázdálkodnak. Az Európai Parlament kizárólag az európaiaké, az európaiak érdekérvényesítő terepe legyen! 

Zárónyilatkozat

 Mi mellett állunk? 

  1. Szociális és szolidáris Európa;
  2. “Okos” települések;
  3. Minél szorosabb európai egység;
  4. Európai autonómia és szuverenitás;
  5. A tisztaság és béke földrésze;
  6. Közös európai hadtest. 

Mi ellen állunk? 

  1. Fasizmus;
  2. Neoliberalizmus
  3. Háború;
  4. Bántalmazás;
  5. Hazugságok;
  6. Korrupció

 

Mi történt eddig...

Képviselői munkámat igyekszem elválasztani az országos politikától. Teszem ezt abból a megfontolásból, hogy szerintem egy település életét nem a pártcsatározások, hanem az érdemi munka teszi jobbá.

 

Debrecen városában valamennyi egyéni választókerületet a kormánypárt képviselői nyerték meg 2019-ben. Ellenzéki oldalról (a Demokratikus Koalíció /DK/, a Magyar Szocialista Párt /MSZP/, Párbeszéd Magyarországért Párt /PM/ és a Magyar Szolidaritás Mozgalom /Szolidaritás/ választási szövetségből) a DK-nak, az MSZP-nek és a Szolidaritásnak van, a (Momentum Mozgalom /Momentum/, Jobbik Magyarországért Mozgalom /Jobbik/, Lehet Más a Politika /LMP/ választási szövetségből) a Momentumnak és a Civil Fórum Debrecen egyesületnek vannak képviselői a közgyűlésben, illetve egy fő független képviselő is van, aki korábban kilépett a Jobbikból.

Az elmúlt évek alatt világos lett számomra, hogy a választási szövetség nem egy ciklust átívelő munkára, hanem magára a választás idejére köttetik, és utána mindenki teszi a „dolgát”. Mondhatom azt is, hogy próbálja mindenki növelni saját szervezete hírét. Legyen neki, de ez a változtatáshoz szerintem édes kevés. 

A képviselői mandátumot március 31-én kaptam meg és a DK-MSZP-PM-Szolidaritás kompenzációs listájáról kerültem be. Átvétele előtt meg kellett ismernem az Szervezeti és Működési Szabályzatot, és az Etikai Kódexet. Ezekben a dokumentumokban nem beszélnek kormánypárti, ellenzéki, egyéni és listás képviselőkről. A képviselői eskü tartalma sem más. Ez nekem azt jelenti, hogy valamennyi képviselő egyenlő felelősséggel tartozik a város valamennyi polgára életét és Debrecen városát érintő döntésekért. Különbséget kifejezni leginkább a közgyűléseken történő felszólalásokon, illetve a szavazásokon keresztül lehet. Mivel a kormánypárti képviselők rendelkeznek valamennyi választókerületet felölelő frakcióval, ők már kész döntéssel érkeznek a közgyűlésre, így nem vitatkoznak, csak szavaznak. Ez az emberekben (bennem is) azt az érzetet kelti, hogy azok a képviselők csak „bólogató Jánosok”. Megmondják nekik, hogy mire mit kell megszavazni, és amint látjuk meg is teszik. Ekkora egyetértést mutatva miért is gondolhatna bárki mást. Szívesen beletekintenék egyébként azokba a frakcióülésbe, követve az érvek és ellenérvek parázs vitáját, mert sajnos nem vagyok meggyőzve az „érdekek” tisztaságáról. És ez alatt nem tisztességtelen, bűnös tetteket és alkukat értek, hanem a város lakóit és a várost érintő elsődleges érdek szem előtt tartásáról beszélek. Érdekes ez az „érdek” szó, melyről később még írok. Korábban volt (remélem lesz is) a város életét érdemben befolyásoló döntések meghozatala előtt egyeztetés valamennyi szervezet képviselőjével, melyet a város polgármestere kezdeményezett. De! Vannak íratlan szabályok. Egyeztetésről nem beszélünk ki. Mert az nem egy végleges álláspont, hanem a döntési folyamat egyik állomása. Ilyen állomásokon van meg az egyetlen lehetőség, hogy még a frakcióülést megelőzően hatást gyakoroljon bárki is a végleges döntésre.

Az első rendes közgyűlés előtt részt vettem a város alapítása tiszteletére összehívott ünnepi közgyűlésen, ahol átadták a legrangosabb városi kitűntetéseket. Ezek a díszpolgári cím, melyet Fahidi Éva és Kocsis Fülöp kapott. Szerencsére volt szerencsém Fahidi Évával személyesen is találkozni, az életét meghallgatni, illetve látni A létezés eufóriája című filmet, melyet ajánlok mindenkinek.
Pro Urbe-díjat György Géza, prof. dr. Juhász István és Püski Lajos vehetett át.
Déri Frigyes díjat Szabó Péter és Szűcs Gyula kapott.
Mecénás-díjat Harangi Emil, Harangi Sándor és Katona Zoltán vehetett át.

Az első rendes közgyűlésen letettem a képviselői esküt. Az ülés előtt természetesen szolis kollégáimmal áttanulmányoztuk az előterjesztéseket és ismereteim, hitem és meggyőződésem alapján szavaztam. Volt, amiről kikértem az ellenzéki oldalon lévő képviselőtársaim véleményét. Leg megdöbbentőbb számomra az volt, hogy a költségvetés módosításával kapcsolatos előterjesztést azért nem szavazzák meg, mert nem szokták. Ez vajon elég indok lehet a nem szavazatra? Kielégítő hozzáállás az „azért sem” politikája? Számomra nem.
A Szolidaritás véleménye erről az, hogy az elmúlt 32 évben, de leginkább az elmúlt 12 évben a helyi közélet hangos volt a pártok csatározásától, miközben egy adott települést menedzselni kell, mert az ott élők érdeke sokkal fontosabb, mint a pártok önös érdeke, mert a pártlogika sok mindent felül ír. Véleményünk szerint elsősorban lokálpatriótáknak, szakembereknek kell lenniük egy önkormányzatban és nem politikai kádereknek. Olyan önkormányzatok kellenek, ahol az ott élők, az adott település érdeke sokkal fontosabb, mint a pártérdek. A jelenlegi választási rendszer a tízezer főnél nagyobb számú településeken nagyon kis esélyt ad a független képviselők indulásának. Éppen ezért úgy véljük, hogy ahol nincsenek olyan civil szervezetek, melyek önállóan képesek listát állítani, ott a civil szervezeteknek kell összefogniuk és közösen indulniuk. Ez csupán szándék és akarat kérdése. Akár kvázi szövetkezeti módon is lehet erre megoldást találni, melynek során minden szervezet megőrizheti a saját nevét, arculatát, egyéb fontos identitást tükröző jellemzőjét.

Ennek a közgyűlésnek is volt egy zárt része, ahol a jegyző elutasító határozataira érkezett fellebbezések elbírálása történik. Ezek szociális jellegű határozatok voltak. A jog által ezen a területen (is) meg van kötve az eljáró keze. Ha a jogszabály azt mondja, hogy bizonyos jövedelemhatár felett nem adható támogatás, akkor nincs mit tenni. Szerintem rohamléptekkel szükséges módosítani ezeket a jövedelemhatárokat, mert szociális válság van Magyarországon.  A nyugdíjak, a bérek rohamosan veszítenek vásárlóértékükből és egy-egy bevásárlás során csak pislogunk a kosár aljára, hogy miért is fizettünk mi sok ezer forintot?
Ehhez volt egy olyan javaslatom, – tudva a Gondoskodó Város Programról és a Karitatív Tanács működéséről – hogy az elutasító határozatból kapjanak a segítségre jogosultak. Hogy tudják ki az, akin segíteni szükséges. Javaslatomra az alpolgármester asszony válaszolt, aki elmondta, hogy a címzettek között adatvédelmi okokból nem szerepelhet más szervezet, de pont az előbb említett program és tanács ilyen esetekben megteszi a szükséges lépéseket. Jó egy hét után meglátogattam azt az embert, akit az elutasítás érintett és megkérdeztem, hogy a várostól keresték e segítségnyújtás céljából. Azt a választ kaptam, hogy ugyan felhívták telefonon és 1300 forintért tudtak volna ételt biztosítani, de ő azt nem tudja vállalni. Levéllel fordultam alpolgármester asszonyhoz és kértem, hogy ha van rá mód és lehetőség juttasson a város tartós élelmiszercsomagot, illetve tájékoztasson, hogy hasonló élethelyzetben lévő embereket milyen esetekben és hová lehet irányítani. Az élelmiszercsomag már másnap megérkezett, a címzett köszöni, illetve a tájékoztatás sem maradt el, amit én köszönök. A részletes tájékoztatást pedig hasznosítás céljából hamarosan közzéteszek. Bennem ezt követően pedig valami olyan érzés kezdett el motoszkálni, hogy Debrecen város önkormányzatában szakmai munka folyik. Mi a szösz…

A közgyűlés utáni hamarosan fogadott a polgármester, akivel ismertettem, hogy milyen ügyekben kívánok a közeljövőben foglalkozni, milyen javaslataim vannak ezekkel kapcsolatban és kértem a segítségét a megvalósításban, munkám támogatásában. Nagyon pozitívan állt az elképzeléseimet és ígéretet kaptam, hogy megvizsgálják a támogatás lehetőségeit.
Egyik ilyen ügy a vízügyi program, melynek megvalósulása esetén meggyőződésem szerint csodálatos mikroklímát lehetne teremteni a régiónkban, megfelelő mennyiségű vizet lehetne biztosítani nem csak az ipari beruházásokhoz, de számos jóléti lehetőséget is nyithat az emberek előtt Debrecenben, illetve agrárgazdasági fellendüléshez segítheti a helyi gazdákat.
A másik egy környezetvédelemmel kapcsolatos törvénymódosítás, amiben szeretném, ha a város lenne a kezdeményező. Ez konkrétan a környezetkárosítás bűncselekmény törvényi tényállásának a módosítása, mert jelent esetben annyira nyitott, hogy a bűnismétlés veszélye következmények nélkül fennállhat.
Továbbá elkezdtem beleásni magam a hosszú piros lámpák városának közlekedési problémáit megoldó közösségi közlekedés kérdésébe, amiben szintén támogatásáról biztosított a polgármester.
És még más területeket is érintettünk a beszélgetés során, melyet támogatónak és konstruktívnak értékelek. Tetszett az elvárása. Dolgozzak a város és annak lakosai érdekében hitem és meggyőződésem szerint. Erre ígéretet tudok tenni.

Május 8-án ünnepelte a város az európai hadszíntéren a II. világháború befejezését. Ez városi rendezvény és nem pártpolitikai összeröffenés. Tudni kell különbséget tenni. Meglátásom szerint azoknak az embereknek, akik a várostól tiszteletdíjat kapnak közéleti munkáért, helye lenne az ilyen rendezvényeken. Sajnos csak a Szolidaritás képviseltette magát, mint március 15-én (is). Igaz, hogy mi is csupán a Petőfi szobornál. A Kossuth térre már nem mentünk, mert a központi mantrára nem vagyunk vevők. Ez szerintem az ellenzéki különbségtétel és nem az „azért sem” megatartás.

A május 25-i közgyűlés maratoninak indult. A közbiztonság helyzetével kapcsolatos beszámoló vitája másfél órát vett igénybe. Leginkább a bűncselekmények számának növekedése volt aggasztó, de az is statisztikailag. A növekedést egy online csalássorozat okozta, ami fel lett derítve, az elkövetők el lettek fogva. A vita sem vita, hanem inkább tartalmas beszélgetés volt. A rendőrségi beszámoló egyik fő üzenete a szubjektív közbiztonságérzet állapota volt. Magam is megfogalmaztam egy kérést a rendőrkapitány felé, miszerint az Erzsébet utca meghatározott területén erősítsék a járőrszolgálatot, mert a helyközi megállóhely idetelepítését követően megjelentek a kábítószer hatása alatt álló fiatalok a parkokban, a kapualjakban. Az itt élőkkel folytatott beszélgetések és saját tapasztalataim alapján (itt élek) van még mit erősíteni itt a szubjektív közbiztonságérzeten.

A második napirendi pontnál úgy éreztem, hogy minden ellenzéki képviselő ellenem fordult. De miért is? 2019-ben, az önkormányzati választásokat követően a Szolidaritás kapott egy nem képviselői helyet (külső bizottsági hely), melyre egy telefonhívást követően neveztem meg az egyik tagtársamat. Tehát nem személy, hanem szervezet kapta a lehetőséget, hogy Debrecen város közéletébe bekapcsolódjon. Tavaly az országgyűlési választásokat követően megkérdeztem tagtársamat, hogy hogyan tovább, mire ő azt felelte, hogy a közélettel nem kíván többet foglalkozni, a Szolidaritásból kilép. Ezt követően az egyesület elnöke megkérte, hogy mondjon le a bizottságban betöltött helyéről, melyet ő elutasított. Segítséget kértünk a DK-tól, de ők visszautasítottak bennünket. Ezt követően nem tehettünk mást, mint vártuk a lehetőséget a változtatásra. A bizottsági munka a képviselői munka egyik fontos pillére, mivel itt találkoznak először az előterjesztésekkel és lehetőséget ad a közgyűlésekre történő felkészülésre. Nagyon rövid idő az a hét nap, míg a nem kevés számú, de annál komolyabb tartalmu előterjesztésre felkészül az ember. A külső bizottsági tagság egy fontos tisztség, melyben végzett közéleti munkáért a város tiszteletdíjat ad. Amint volt lehetőségem megkerestem levélben a polgármestert és kezdeményeztem a Szolidaritás által betöltött tisztségben a személycserét. Hogy ez miért fájt valamennyi ellenzéki képviselőnek (Mándi László nem volt jelen) a mai napig nem tudom. Persze az egyeztetés hiánya lett felemlítve, de beleszóltam és bármely más szervezetet érintő személyi kérdésbe. Dehogy. Megszavaztam őket.

A hatodik előterjesztésben (a valóságban hetedik, mert volt egy napi rend előtti is, amivel Ondód településrész problémáját igyekeztünk kezelni) volt egy olyan rész, hogy egy korábban közpark létesítésére kijelölt területet minősítettünk át – a Tóth Árpád utca menti zöldterület törlése (Hatvan utca – Tisza István utca – Bajcsy – Zsilinszky utca – Tóth Árpád utca által Határolt terület) – új beépítésre szánt területté. Gondoltam jönnek a heves ellenzéki hozzászólások, környezetvédelmi érdekek felsorolása, de sajnos senki nem jelentkezett hozzászólásra. Mivel ismerem „az egy fecske nem csinál nyarat” népi bölcseletet, így magam is csendben maradtam, de egyedüliként nemmel szavaztam.

Ezt követően a számviteli törvény szerinti beszámolók következtek, melyeket a felügyelőbizottságok és a független könyvvizsgálói véleményekbe fektetett közbizalommal élve magam is megszavaztam.

A későbbiekben igyekszem gyakrabban beszámolni a munkámról, de mivel a képviselői mandátum hirtelen jött, vállalt kötelezettségek pedig vannak előttem, így teljesen át kell mindent szerveznem.  Folytatás következik...

 

 

 

 

 

Viva la Debreciner.hu

Nagy szükség van az objektív újságírásra, melynek debreceni zászlóshajóját ismét igyekeznek kilőni.

A napjaim javarészt hírolvasással kezdődnek. Először jönnek azok a médiumok, melyek rendelkeznek saját alkalmazással, s majd a többiek. A többi első helyén a debreciner.hu van. De hogy mi indított arra, hogy ezt megosszam Önökkel? A HAON ma reggeli cikke, amely igyekszik összemosni a kampányfinanszírozás során az ellenzéknek juttatott pénzeket (erről is megvan a saját véleményem) a pályázati forrásokkal. Bár ezt az összemosást közvetve teszi - a Magyar Hírlap cikkéből idéz -, de hamis következtetések útján tesz ténymegállapításokat. Összemossa a szezont a fazonnal, a pártfinanszírozást a pályázati pénzekkel. Mindezen túl megmondja, hogy mit érdemes és kell erről gondolni.

Ezzel szemben a Debreciner.hu működése során nem akarja megmondani, mit gondoljak dolgokról, nem akarja megmondani mi a helyes és követendő. Egyszerűen nem csinál mást, mint ami egy újság feladata: tényszerűen tudósít, ismeretet ad dolgokról. Tudósít a helyesről és a követendőről, de a hibákról és disznóságokról is. A véleményt meg rábízza az olvasóra. Ezt nevezik valahol objektív újságírásnak. Hallottam már ilyet. Nem egyik, vagy másik oldalról igyekszik megvilágítani a dolgokat, hanem a normális és morális emberi értékek pontjából lát és közöl. És ezért higgyék el kapnak hideget nem csak a jobb oldalról.

Már megint ez a soros mantra

Lássunk világosan. Bármely szerveződés, amely hisz abban, hogy arra a munkára szükség van, amelynek a megvalósításán fáradozik, igyekszik ahhoz forrást is szerezni. Mecénás hiányában álltalában a pályázatok azok, amelyek a működési igényt kielégítik, legyen az hazai, vagy akár külföldi pályázat. Magyarországon úgy vélem megtapasztaltuk, hogy kik kaphatnak (vagy inkább kik nem kaphatnak) forrást, amivel nem állítom, hogy a forrásokban részesülők munkájára nem lenne szükség. A Ddebreciner.hu-t elindító Együtt Debrecenért Egyesület tagjai sose a HAON cikkében megfogalmazott pénzszerzésre törekedtek. Ott voltam a vajúdásnál, mikor azon ment a matek, hogy egy kétszázezres városban csak van kétezer ember, aki napi egy gombóc fagylalt árával támogatná az objektív újságírást. Akkor lehetne dolgozni, szervert üzemeltetni, újságírókat fizetni és stb, stb... Megdöbbentő, de sajnos nem volt. Ez a debreceni emberek hibája lenne? Nem gondolom, hogy hiba, de felelősségük van benne. Hagyták, hogy a propaganda elvegye tőlük a hitet. Lehet nekünk más véleményük is, mint amit elvárnak tőlünk. Valójában sokkal többen vannak, akik nem „bólogató jánosok”, hanem szuverén személyek a maguk kőkemény kritikájával és elégedetlenségével. És hogy hol vannak? Velem élnek, mert én is debreceni polgár vagyok és ahhoz, hogy elérhetőek legyenek, hogy tiszta és befolyástól mentes infót kapjanak szükség van a Debrecinerre. És a hitre, amit szerencsére van lehetőségünk megújítani.

Nekem mit jelent a Ddebreciner.hu? A minap volt egy fotó az oldalukon... és ott azt a napos részt.

Készítette: Koppányi Szabolcs

50369_felho_koppany_szabolcs.jpg

Munkahelyeket és tiszta környezetet Debrecenbe is!

Felelős képviselőként én azt gondolom, hogy az akkumulátor gyáraknak akkor van értelmük, ha ott legalább 1.000 eurót keresnek a munkások. Ha egészséges a munka környezet és ha erős szakszervezetek működnek! Garanciák pedig kellenek!

Civilként megengedheti az ember, hogy ne a pártlogika szerint cselekedjen, hanem feladatok mentén tudjon dolgozni. Nekem ilyen ez az akkumulátor gyár kérdése. A jelenlegi viszonyokban belegondolva, hogy a viharba akarnám, hogy egy ilyen veszélyes üzem a közelemben létesüljön, hiszen vegyi anyagokkal dolgoznak, alacsony bérért segédmunkásokat akarnak foglalkoztatni. Nincs se elég víz, se áram és mi lesz a környezetünkkel...
Viszont van ez a világ körülöttünk, ami halad és ezt a haladást, ha nem követjük, akkor bizony lemaradunk. És a haladással járó előnyöket sem élvezhetjük.

Megkaptam ismerőseimtől azt is, hogy azoknak segítesz, akik tönkre tettek téged? Ezen persze azt a gazdaságpolitikát értik, amely tönkre vágta a forintot (Van hozzá két dátumom és nevem: 2010.06.03 Kósa Lajos majd 06.04. Szijjártó Péter).

Nem csak magánemberként, de politikusként főleg tudni kell felülemelkedni aktuális szemléletmódunkon és nagyobb távolságból, több nézőponton át megvizsgálni egy kérdést. Az én perspektívám a melós oldala (melós számomra a dolgozói paletta valamennyi résztvevője), mivel magam is az vagyok. De nézzük csak. Ezek közül a melósok közül ma is sokan dolgoznak súlyosan környezetszennyező anyagokkal az országban fellelhető számos vegyi üzemben, mint ahogyan Debrecenben is. Az az alapvető tapasztalat, hogy a technológiai eljárások betartásával a veszély minimálisra csökkenthető. 

És akkor mivel jár jól a dolgozó? A válasz igen egyszerű. Jól meg kell fizetni, amiből nyugodt életet biztosíthat magának és családjának a hétköznapokban és tud tartalékot félretenni akár pihenésre, nehezebb élethelyzetek kezelésére.  Ellenzéki barátaim gyakran ismételgetik, hogy az akkugyár nem jó, mert kicsi a hozzáadott érték magyar részről, hiszen a dolgozók nyolcvan százaléka betanított munkás. Kérem szépen! Ennek az országnak közel az egynegyede betanított munkás. Akkor ők nem jogosultak a kiegyensúlyozott életre, a gyarapodásra? Nem beszélve arról, hogy ha a betanított munkás megbecsülése emelkedik, akkor a szakmunkások és mindenki más bére is ezzel párhuzamosan még jobban nő. Ennek következtében évről évre a magyar melós ázsiója is folyamatosan emelkedik.
A hozzáadott érték másik fontos szegmense a tudás. Olyan technológiát kívánnak telepíteni Debrecenbe, aminek professzionális végzésére nem volt eddig nálunk szakképzés. Most majd lesz! Viszont addig olyan embereknek kell végezni a munkát, akik értenek hozzá, illetve be tudják tanítani az újakat. A technológia váltás (esetünkben az elektromos autók) is egy olyan folyamat, ami rohamléptekkel halad és az elkövetkező években, évtizedekben más anyagokkal, eljárásokkal fogják az akkumulátorok gyártást megvalósítani. És hol? Ahol ilyen gyár már van. Mert mi a legfontosabb cél? Környeztünk védelme, a fosszilis energiafelhasználás csökkentése, az üvegházhatás megszűntetése, a föld, a jövőnk megőrzése, hogy élhető világot hagyjunk az gyerekeinkre és sok-sok más környezetvédelmi ügy, melyekről lehet és talán kell is szuperlatívuszokban beszélni. Mikor vitatjuk az akkumulátor gyárak létjogosultságát hessegessük már el a képmutatás zöld ködét magunk elől!

Garanciák pedig kellenek! Azok legyenek olyanok, amelyek megnyugtatnak bennünket.

Egyik ilyen garancia a bér kérdése. Nem gondolom, hogy a CATL németországi akkumulátor gyárában a magyar szakmai minimálbéren dolgoznának az emberek és azt sem, hogy ott szeretetszolgálatot működtetnének a befektetők. Bizony kemény profitot várnak ott is a pénzükér cserébe.

Garanciaként a magyar melósok részére legalább havi ezer eurós bérezést várunk el (Magyar Szolidaritás Mozgalom).

A béreken kívül tisztességes és biztonságos munkakörülményeket, melyek keretében gondoskodnak a megfelelő munkavédelmi felszerelésekről, az előre lépés lehetőségről, a képzésekről, a rekreációs lehetőségekről egyaránt. Olyan „európai” módon.

Másik ilyen garanciális kérdés számunkra a szakszervezetek jelenléte. Magyarországon rosszul arra szocializáltak bennünket, hogy a szakszervezetiség a tagdíj megfizetésén kívül kimerül a mikulás csomagból és a SZOT üdülési lehetőségből. De nem! A szakszervezet dolgozói érdekképviseletet jelent, éspedig jellegéből kifolyólag függetlenített szakszervezeti vezetővel. Úgy félnek egyesek a szakszervezettől, mint a tűztől. Teszem hozzá, hogy a rendszerváltás előtt sem volt ez nagyon másként. Megvizsgálva azt a két vezető gazdasági hatalmat, melyek között fontos kapocs lehetünk azt látjuk, hogy a szakszervezetek hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez és az emberek jólétéhez. Németországban a dolgozók közel húsz, Kínában pedig harminc százaléka szakszervezeti tag és a GDP nemhogy megsínylette, hanem hozzájárult, hogy a világ első öt szereplője közé kerülhessenek.

Garanciális kérdésekben nagyon fontos a jogi környezet biztosítása, azért is, hogy ne trükközzön senki, illetve minél kevesebb lehetőség legyen a jogszabályok kijátszására. Az utóbbi napokban olvastam az Átlátszó egyik cikkében, hogy szabálytalanul tároltak és a veszélyességet jelző kódot is eltüntették egy komáromi akkumulátorgyárból származó nehézfémet tartalmazó anyag csomagolásáról, melyet egy hulladékfeldolgozó cég mocsai telephelyén fedezett fel korábban a hatóság. És ez a cég debreceni telephelyű… És Tiborc üzleti köréhez tartozik a cikk szerint…  (https://atlatszo.hu/orszagszerte/2023/04/05/a-komaromi-akkugyarbol-szarmazo-83-tonna-veszelyes-hulladek-besorolasat-hamisitottak-meg-a-mocsai-feldolgozoban/). De ez csak egy friss hír a környezetkárosítással kapcsolatban.
Tehát a játékszabályokat mindenkinek be kell tartania és a hatóságoknak mindenkivel be kell tartatnia. Mindenkivel. Máskülönben a kormány hogyan tudná az embereket megnyugtatni?

Szükségesnek tartom a Btk. 241. § Környezetkárosítás bűncselekmény törvényi tényállásának módosítását.

  1. A maximálisan kiszabható büntetés növelését.
  2. A büntethetőség kizárásának megszűntetését.
  3. A korlátlan enyhítés lehetőségének megszűntetését.

Valamennyiünk számára húsbavágó környezetünk védelme. Meg kell szüntetni annak még csak a lehetőségét is, hogy adott esetben a lebukást – majd a helyreállítást – követően egy újabb telephelyen ismét bepróbálkozhasson bárki is. Az akkumulátor iparág nagyon fontos a kormánynak, a német autóiparnak és azon keresztül az egész kontinensnek. Hát legyen akkor a magyar környezetvédelmi szabályozás a legszigorúbb! A módosítás szöveges előkészítését megkezdtük.

A jogi környezet kérdéséhez hozzátartozik a nyilvánosság kérdése is. Ennek a megvalósulása ne merüljön ki az adatok a hatóságok által gondolt időpontban történő közlésével, esetleg közérdekű adatigénylésben, rosszabb esetben annak kiperlésében.
A környezetvédelem állami feladat, viszont a hangulatkeltéseknek is köszönhető nagyon sokan kihegyezték erre a figyelmüket. Egyébként nagyon helyesen. Lehetővé kell tenni egy olyan eljárásjogi rendet, amelybe független, civil környezetvédő szervezetek is bekapcsolódhatnak a mintavételtől a kiértékelésig.

Véleményem szerint ezek a garanciák egyoldalról meggyőzhetnek bennünket arról, hogy itt nem csak meghatározott személyi körökhöz köthető gazdasági érdekek érvényesítése a kormány célja, hanem az ország előnyhöz juttatása ebben a technológiaváltásban. Másrészt bennünket polgárokat is megnyugtathat, hogy a többi vegyipari üzemhez hasonlóan az akkumulátor gyárak is biztonságosan fognak működni.

Április 21-én 16.30-tól megrendezésre kerülő lakossági fórumunkon ezekről is fogunk beszélgetni, melyre minden érdeklődőt várunk szeretettel.

https://www.facebook.com/events/3354552081472575/?ref=newsfeed

Egy legenda vége

Egy videó bizonyítja, hogy hogyan nyer itt a Fidesz választásról választásra

2010 óta az ország lakosságának egy része megdöbbenve tapasztalja a Fidesz választási sikereit. A Magyar Szolidaritás Mozgalom tagjaként jelenleg pedig alelnökeként 2011 óta veszek részt a közéletben és Debrecenben – a Fidesz állítólagos fellegvárában – számos kitelepülésen és aláírásgyűjtésen beszélgettem az emberekkel, s a két kezemen meg tudom számolni, hogy hány ún. Fidesz fannal találkoztam. 2014-ben három választás, 2018-ban országgyűlési, 2019-ben Európa Parlamenti, majd az önkormányzati választások… és mindenhol fölényes Fidesz győzelem született. Megyénkben még annál inkább! Az újabb és újabb kormánypárti sikerek előtt az ország érthetetlenül állt. Természetesen voltak olyan információk, amelyek alapot adhattak ennek az úgynevezett „sikernek”, mert azok gyalázatról, csalásról szóltak. A Kubatov-listák, a közmunkások megfélemlítése, a láncszavazás, a pénzzel teli táskák, a kifizetések a választási kampányban szinte mindennapos hírként szerepeltek. De egyszer sem sikerült olyan embert megszólaltatni, aki érintett lett volna, aki nevét és arcát is adta volna a leleplezéshez. Most valami mégis történt a lelkekben és a hallgatás, a szemlesütés oda lett, a kollaboráns csendet pedig megtörte egy vallomás.

Hajdúsámsonban volt, aki megelégelte ezt a rendszert, pedig maga is a NER egyik eszköze volt. A NER eszközeként tette azt, amit a maffiaállam vezetői és kis királyai parancsoltak neki, ám a lelkiismeret erősebb volt, s elmesélte, hogy ebben a kisvárosban hogyan is működött a választás. A forgatókönyv a következő volt: a feladat az volt, hogy körzetet hozni kell, bármi áron. A hajdúsámsoni választókerületi szervezők pedig azért, hogy olajozottan menjen minden több millió forintot kaptak a munkájukért. Csak a munkájukért!  A szavazatokat ugyanis nem ebből a pénzből vásárolták meg.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom alelnökeként nem a levegőbe beszélek. Az erről szóló videofelvételt megkaptam, amin jól látható az elszámoltatás menete. A szavazó urnák gondos átnézésével bizonyítani lehet a láncszavazás tényét, mivel több esetben nem abba a szavazókörbe dobták be a szavazólapot, amelyből kihozták.

A videofelvétel bő egy órás, így a Magyar Szolidaritás Mozgalom úgy döntött, hogy rövid anyagot hozzak nyilvánosságra, természetesen betartva a személyiségi jogokat, így az arcok felismerhetetlenek, a neveket sem lehet érteni a sípszó miatt. A teljes anyag büntetőfeljelentés mellékletét képezi, melyet ismeretlen tettes ellen tettem meg a mai napon a Központi Nyomozó Főügyészségen.

A tények és körülmények figyelembevételével nem politikai feltűnéskeltés az amit teszek. A Szolidaritás Mozgalom célja, hogy lerántsuk a leplet a Fidesz mocskos munkájáról, melyet a hatalom kizárólagos megszerzése iránti vágyuk motivál és nem a haza iránt érzett féltő szeretet.

Volt rendőrként az alkotmányosság és a törvény becsülettel történő szolgálatára tettem esküt. Bízom benne, hogy a becstelen, hazug, megosztó politikai befolyás nem tud csorbát ejteni és a nyomozás során pártatlanul járnak el! Bár ebben vannak negatív tapasztalataim.

Követelem, hogy amennyiben a nevesített bűncselekmények a büntetőeljárás során igazolást nyernek, mondjon le Hajdúsámson polgármestere és a testület fideszes tagjai, mivel a fideszes képviselőkkel együtt méltatlanná vált arra, hogy a közéletben bármilyen további szerepet vállaljon. Igaz, erre a törvény is kötelezi.

https://www.facebook.com/KaposznyakIstvan.Szolidaritas/videos/467951077435684/

2019. március 15-én elmondott beszédem a Szabad sajtó úti megemlékezésen

Csodálatos nekem ez a mai nap, mint ahogyan a debrecenieknek is, akiknek az üzenetét hoztam. Annak a városnak az üzenetét, ahol a fegyveres harcok idején sorsdöntő politikai elhatározás született.   1849. április 14-én a Debreceni Nagytemplomban ülésező kibővített országgyűlés közfelkiáltással mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását.

Azért csodálatos ez a mai nap, mert minden magyar Budapesten és Londonban, Debrecenben és New Yorkban, Székelyföldön és a világ szinte valamennyi országában büszkén vallja 1848-49 eszméit, dicséri a hősöket, megemlékezik a bátorságukról, a küzdelmükről, az áldozatukról, melyet a haza iránt érzett szeretet táplált.

Barátaim!

Én a Magyar Szolidaritás Mozgalomban tevékenykedem, amely civil szervezetként jelen van a Parlamentben is. 2011 óta nevünkben is hirdetjük ezt az értéket, a szolidaritást, ami összeköt bennünket szervezeten belül és megoldást hozhat ennek az országnak.

1848-49-ben a nemzetek fiai kölcsönösen segítették egymást, hiszen a magyar szabadságharc során a tábornokok között voltak román, lengyel, osztrák, örmény, német, francia, szerb, horvát és cseh-morva származásúak is.

És ezek csupán a főtisztek. Mert együtt harcolt és ontotta vérét magyar honvéd, cigány honvéd, zsidó honvéd, román és a Kárpát-medence mindazon fiai, akik számára fontos volt a magyar szabadság.

Időszerű, hogy erősítsük ezt a szolidaritást, mert veszélyben a magyar szabadság.

Azok, akik szuverenitást kiáltanak, elvitatják mások jogát a szuverenitástól.

Azok, akik keresztény Magyarországról beszélnek, vallásos köntösbe bújva uszítanak, vallásos köntösbe bújva lopnak, és vallásos köntösbe bújva hazudnak.

A politikának ma nem jobb és baloldalról és nem ideológiákról kell szólnia, hanem az emberekről. Azokról az emberekről, akik fent tartják ezt az országot, akik megtermelik a javakat, akik Európa legmagasabb áfáját fizetik az államnak.

A politikai szervezeteknek kölcsönösen segíteniük kell egymást, mert ha a szövetségesemet erősítem, attól magam is erősödöm. Hiszen teljesen mindegy, hogy hány ellenzéki képviselő van a parlamentben, vagy az önkormányzatokban, ha bármilyen javaslatukat hatalmi arroganciával seprik le az asztalról.

Viszont partvonalon kívülről nem lehet politizálni. 1848-49 hőseinek, a magyar szabadságharcnak az a mai üzenete számunkra, hogy csak összefogással lehet az elnyomók fölé kerekedni, ahogyan 1849-ben a Debreceni Nagytemplomban történt.

Akkor egy idegen hatalom vetett gátat a magyar demokratikus átalakulásnak, ma a tolvaj, hazug, megosztó, gyűlölködő saját kormányunk a kerékkötő. 

A Szolidaritás Mozgalom ígéri, hogy küzdünk és kitartunk, mert végig ki kell tartani és soha nem szabad feladni.

Egykori rendvédelmisként erre tudok nektek felesküdni: továbbra is küzdeni fogok a magyar szabadságért, a tisztességes közéletért, a hazámban élő valamennyi polgár törvény előtti egyenlőségéért!

Isten engem úgy segéljen!

Szabadság! Egyenlőség! Szolidaritás!

https://szolidaritasmozgalom.hu

https://szolidaritasmozgalom.hu/2019/03/15/egyutt-harcolt-magyar-honved-cigany-honved-zsido-honved-roman-es-a-karpat-medence-mindazon-fiai-akik-szamara-fontos-volt-a-magyar-szabadsag/?fbclid=IwAR2-mdMUnZ4JTDKc7YK2oDZmbgea80Xw16MwM7bP607zAO5Sicw-F88Nblw

A Fidesz szent tehene

A menekültügy nem politikai, hanem elsősorban szakmai kérdés

hataron.jpg

Korábban határőrként szolgáltam a hazámat és a munkám során számos idegenrendészeti eljárást indítottam. Fogtam határsértőket, hamis okmánnyal utazókat, csempészeket. A Határőrség 1990-2000 között több mint egymillió menekültet kezelt (legyen az gazdasági, vagy bármely más okból érkező) jogszabályi keretek között, szakmai alapon. Kérdezem: Félt akkor valaki ebben az országban? Elvették azok az emberek bárkinek is a munkáját Magyarországon? Ugye nem.

Jelenleg is szolgálom a hazámat, mivel tartalékos katona vagyok. Tavaly két hónapot voltam lent a déli határszakaszon a kerítésnél. A kerítés lehet egy ideiglenes határvédelmi berendezés, mely alkalmazásának megvan a helye és az ideje. De hangsúlyozni szeretném, hogy a határt elsősorban az ott szolgálatot teljesítő rendőrök (a Határőrség megszűnését követően a Rendőrség vette át ezen feladatok teljesítését) és katonák (jogszabályváltozást követően a Magyar Honvédség is szerepet kapott ebben a feladatban) védik meg, nem pedig a kerítés. Véleményem szerint a kerítés lebontásáról Szerbia Európai Uniós csatlakozásáig nem időszerű beszélni. Tovább megyek. Nem csak az Uniós csatlakozásáig, hanem a Schengeni tagállamokhoz való csatlakozásáig sem. Nagy árat fizettünk ezért a határvédelmi berendezésért. Eddig több mint ötszázezer-millió forintba került az adófizetőknek. A fenntartása horribilis összegeket vesz igénybe, tehát adott időben igenis felül kell vizsgálni a fenntartás ésszerűségét.

A kor kihívásai megkövetelik a Dublin I-II rendelkezések felülvizsgálatát, mert a migrációs változások nagyobb szerepvállalást, szolidaritást kívánnak a belső tagállamoktól. Viszont! A Genfi egyezmény (melyet Magyarország elfogadott és ratifikált) alapján kötelességünk vizsgálni a menedékkérő (legyen az az ember akár zöld határon érkező, vagy „kopogtató” menekült) menedékkérelem iránti jogszerűségét, és ha az valós, bizony ideiglenes védelmet kell a részére biztosítani. Meg kell találni az alkalmas helyeket, ahol kulturáltan, emberhez méltó körülmények között lehet őket ellátni. Ez sok pénzbe kerül. Igen, de higgyék el, ez a legkevesebb, amit emberként meg kell tennünk. Nagyon fontos hozzátenni, hogy amint a menedékkérelemben megjelölt ok megszűnik, akkor pedig „séta haza”. De ezek közül a többség azt várja, hogy hazamehessenek. Az ideiglenes menedékben részesítést maga Orbán Viktor is megteszi, hiszen mégis befogadta a menekült, menedékes vagy oltalmazotti státuszt kapott személyeket. Az is igaz, hogy tagadta mindaddig, amíg egy államtitkára el nem szólta magát. Az is kiderült azóta, hogy a kvóta egyezményt bizony aláírta Brüsszelben. Ezek szerint van az a pénz, amiért kétkulacsos politikát folytat. Vagy talán más?
A gazdasági menekültek befogadására nincs kötelezettség, melyet egyetlen jogszabály sem ír elő számunkra. Nem is fog. Miért? Magyarországnak – mint minden más szuverén tagállamnak – meg van a saját vízumpolitikája, melynek alapján meghatározott időre jogszerű tartózkodást biztosíthat hiány szakmák esetében külföldi munkavállalók számára.

A Fidesz azzal vádolja a demokratikus ellenzéket, hogy be akarja telepíteni a menekülteket. Hazudnak! Mint ahogyan az előbb is leírtam, pont ők azok, akik ma is telepítenek be ilyen státusszal rendelkező embereket. A Fidesz azzal vádolja a demokratikus ellenzéket, hogy Betelepítési irodákat akar üzemeltetni. Kérem szépen! Ilyen típusú irodái a Fidesznek vannak szerte Ázsiában és úgy hívják őket, hogy Letelepedési iroda! A mai napig kb. 25 ezer külföldinek adtak jogszerű tartózkodásra lehetőséget nem csak Magyarországra, hanem a teljes Európai Unió területére is. Akkor miről beszélünk?! El kellene már hessegetni azt a narancsködöt!

Fontos beszélni a menekült és az iszlám kérdéséről, mert a kettő bizony nem ugyanaz. Ez két kérdés, melyet ésszerűen kezelni kell! És muszáj ezt megtenni, hogy embernek maradhassunk. Kezdem ott, hogy Magyarországnak sajnos már van 150 éves tapasztalata az iszlám uralommal kapcsolatban, melyből köszönjük szépen nem kérünk. A végeredmény a népsűrűség változásában is mérhető volt hazánkban, ami a négyzetkilométerenként egy fő volt annak idején.
Az iszlámban két nagyon fontos feloldásra váró problémát látok. Egyrészt, hogy ahonnan a menekültek nagyobb része érkezik az állam és a vallás nincs szétválasztva. Az életük része a vallás és a bűntető és polgári jogi jogviszonyokat is ezen szabályok alapján kezelik. Az európai élet alappillérei pedig a görög kultúra, a római jog és a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás és Európában (és a világ többi haladó országában) megtörtént a vallás és az állam szétválasztása. És még így is el kellett telnie azért kétezer évnek, hogy a mai életünk kialakulhasson.
Másrészt, hogy az iszlám hívők közül, aki azt vallja, hogy az iszlám a szeretet vallása, annak is igaza van, és aki a radikális iszlámot vallja, annak is igaza van. Lásd itt élő iszlám hívő emberek és az ISIS "politikájának" az ellentétét. Ennek az utóbbi problémának a feloldása nem ránk vár, hanem az iszlámra, mint vallásra, illetve a vallási vezetőikre. Véleményem szerint, ha az eltérő vallású emberek azokban az országokban – ahonnan a menekültek is érkeztek – szabadon gyakorolhatják a saját hitük szerinti vallásukat, és azért nem üldözik őket, sőt mi több, a vallásuk miatt nem ölik meg őket, magam is nyílt teret engednék az bármely vallásnak.
Mindaddig Deák Ferenc valláspolitikáját fogadom el, amely szerint „ A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljaival nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik.” És vice versa bármely más országban is. Jelenleg ezt még egyáltalán nem látom megvalósultnak az iszlámban. Fontos azt is kiemelnem, hogy nem az iszlámban hívő emberről beszélek, hanem a tanításról és annak szabad értelmezhetőségéről.

 

Regionális fejlesztési program

Nem csak halat kell adni az embereknek, hanem hálót is, hogy halászhassanak.

 2021-03-29_18_47_06.jpg

 

Teremtsünk virágzó mikroklímát!

Hajdú-Bihar megye 3. számú országgyűlési egyéni választókerület

 

A választókerület teljes egészét érintő program

Az adottságokra a lehetőségekre és a térség hagyományaira alapozottan Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék hozzáértő szakemberei (az elődeik ez ügybeni ténykedését is felhasználva) több éves munkával elkészítették a Tisza folyóra alapozottan a Debrecen Nyíregyháza vonaltól keletre eső, Létavértestől Mátészalkáig húzódó 3000 km2 területre vonatkozóan a térség regionális vízellátási – vízhasznosítási javaslatát. A javaslatba foglaltak megvalósítása nagyságrendileg a térség valaha volt legnagyobb beruházása lesz (becsült költség 100 milliárd forint). A beruházás öt év alatt ütemezetten megvalósítható, de a rendszer egyes elemei önállóan is működnek. A javaslatba foglaltakat mindkét megye önkormányzata és mindkét megye agrárkamarája üdvözölte és egyhangú döntéssel 2014-ben elfogadta, de a látványberuházások és az önös érdekek miatt nem az emberek megsegítése volt a fontos, a projekt megvalósítása elmaradt. A továbblépéshez elengedhetetlen a javaslatban kidolgozottak szerint a megvalósíthatósági tanulmányterv elkészítése, melynek elkészítéséhez a Debreceni Egyetemet kívánjuk felkérni. Ez a beruházása a térség felzárkóztatásának, a foglalkoztatásnak, a vízháztartás javításának az alappillére, amelyre valóban adja az Európai Unió a fejlesztési forrásokat és nem Mészáros, Tiborc, Garancsi, a Fidesz strómanjai számlájára.

Mi a javaslatban leírtakat elfogadjuk, felvállaljuk ennek a programnak a minél előbbi beindítását, megvalósítását, elfogadva az ez ügyhöz jó szándékkal közeledőkkel, tenni akarókkal való együttműködést.

A beruházás vázlata

A Balmazújvároson meglévő vízkivételi műtől közel a két megye határán húzódva (vízválasztó vonal) Kocsord községig megépül az a zárt nyomott acélcső vezeték, mely a cső mindkét végén történő betáplálással, napelemes energia segítségével szállítaná a mindenkor szükséges vízmennyiséget. A szállított víz fogadására, tárolására, kiszolgálására rendelkezésre fog állni 32 db meglévő és tervezetten megépülő 20 db tározó tó. A tározó tavak mindegyikének elsődleges funkciója a lehulló csapadék minél nagyobb mértékű összegyűjtése, tárolása, hasznosítása. A zárt vezetéken, illetve a nyílt meglévő csatornákon keresztül betáplált vízmennyiség mindenkor a biztonságos vízellátásra, a többlet vízigények kielégítésére szorítkozik. A vízszállítást (zömmel, néhány kilométer új csatorna építése mellett) a jelenleg is 540 km hosszban meglévő, de felújítandó csapadékvíz-belvízelvezető többfunkcióssá váló csatornákon végezzük. A mindenkori vízmozgatást – vízszállítást - kiszolgálást egy kiépített ellenőrző rendszer segíti.

Nagyságrendi adatok (a teljesség igény nélkül):

  • Érintett terület 3000 km2 (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1600 m2, Hajdú-Bihar megye 1400 m2), érintett települések száma 69 db, lakosság száma 530 ezer fő (Debrecen és Nyíregyháza lakosságával együtt, mivel a megyeszékhelyeken találhatóak a legnagyobb kapacitással rendelkező konzervgyárak).
  • Vízkivételi művek száma 2 db.
  • Öntözőcsatornák hossza 530 km (meglévő).
  • Tározótavak száma 32 db meglévő és 20 db megépítendő.
  • Éves tervezet vízmennyiség szükséglet 65 millió m3.
  • Energia ellátás 2 db 1,5 MWh napelemes erőművel.

 
Tervezett vízellátás eredményei:

  • A debreceni Nagyerdő (évtizedek óta megoldatlan) vízháztartásának javítása, a vizes élőhelyek helyreállítása, a térségben lévő erdők, ligetek vízháztartásának javítása, tocsogók, vaditató helyek folyamatos vízellátása.
  • 30 ezer hektár területen az öntözővíz tervezhető felhasználásának biztosítása.
  • A halgazdálkodás, a szabadidős létesítmények vízigényének biztosítása.
  • Az öntözött területen majdan megtermelt áruk, többlettermékek feldolgozására létrejövő közép-kisvállalkozások nyersipari vízzel történő ellátása.

A beruházás megvalósításánál és az elkészült létesítmények üzemeltetésénél elsősorban helybéli és a térségi vállalkozóknak fogunk elsőbbséget biztosítani. A beruházás teljeskörű megvalósításával és üzemeltetésével, az öntözött területek nagyságának és az itt megtermelt áruk mennyiségének növekedésével, a megtermelt áruféleségeknek a térségbeli feldolgozásával a regionális térségben 10-13 ezer új munkahely létrejöttével számolunk, amely képes munkát adni a térségben lévő szakértelemmel nem rendelkező munkaerőnek. A vizsgált térség valaha volt legnagyobb térségfejelesztő és munkahelyteremtő beruházását kiszámítható gazdasági-politika környezetben állami szerepvállalás mellett „befektetőbarát” körülmények között az Önök segítségével fogjuk megvalósítani.

Debrecen, Bocskaikert, Hajdúhadház, Téglás, Hajdúsámson térsége

A javaslatba foglalt beruházás fő útvonala 471. számú Debrecen – Mátészalka másodrendű főút. Megyénkben is a főútvonalra esőt területeknek meghatározó szerepe lesz a beruházások megvalósításában, üzemeltetésében. Az agglomerációs központi szerepköréből adódik Debrecen város szerepe, bevonása megkerülhetetlen. A Debrecenben meglévő tervező és kivitelezői kapacitásoknak döntő része lehet (elsősorban a regionális létesítményeknél) a beruházások megvalósításában. A majdan megtermelt áruféleségek (zöldség, gyümölcs) feldolgozásában mindenképpen számolni kell a Debrecenben már meglévő, vagy bővíthető feldolgozási kapacitásokkal.

Logisztikai szempontból szükséges tervezés, kivitelezés:

  • Örvendetes, hogy napirenden van az évek óta elhúzódott 471. számú út Debrecen Hajdúsámson közötti négynyomosítása. Jelezzük, hogy a kiváló minőségű munkának részét kell, hogy képezze a szakszerűen kivitelezett autóbusz leállósávok és a környezetbe illő autóbuszvárók megépítése.
  • Az útszakaszra eső évtizedeken át húzódó vasúti keresztezés külön szintű megoldása elengedhetetlen. A program részét kell, hogy képezze. A keresztezés megoldását a lakosság, a környéken lévő vállalkozások előzetes tájékoztatása, megkérdezése, egyetértése nélkül elképzelhetetlennek tartjuk. Már létezik egy korábban kidolgozott aluljáró terv, amely figyelembe vette a családi házak „árnyékolásának” elkerülését, illetve a vállalkozások megközelíthetőségét.
  • Debrecen város különböző okokra visszavezethetően másodlagosan kezeli a keletről beérkező célforgalmat, de most már az autópályára igyekvő átmenő forgalmat is. Ez a forgalom kb. 50 ezer db jármű napi forgalmában konkretizálódik. Az örvendetes nyugati autópálya építés mellett égetően szükséges a keleti elkerülő út megépítése. Mi ezt felvállaljuk és szorgalmazzuk.
  • A 471-es és a 48-as számú főutak forgalmát szinte teljes egészében a 4-es számú főút Árpád tér - Faraktár út közötti szakasza fogadja. Ennek a cél, illetve átmenő forgalomnak a kezelésére a hétágú Árpád téri csomópont alkalmatlan. Ez a csomópont Magyarország legrosszabb csomópontja. Periférikus megoldásokkal a probléma kezelhetetlen. A Rakovszky utcán (Árpád tér - Benedek Elek tér közötti útszakasz) élő lakosság jelentős részének az életminősége és lakhatási feltételei elviselhetetlenek. Ez a helyzet még a keleti elkerülő út megépítése után is a beáramló célforgalom miatt is tarthatatlan lesz. A városnak ez az útszakasza (a Nyíl utcával együtt) az itt élő lakosoknak az életminőségét, illetve annak romlását hosszú távon garantálja. Ennek az akut problémának az együttes kezelése meg kellett volna, hogy előzze az intermodális központ megépítését. Ez az útszakasz a Nyíl utcával együtt a városi körgyűrű szerves részét képezi. A körgyűrű többi szakasza paramétereiben, minőségében, környezetre gyakorolt hatásában megfelelő. Érthetetlen, hogy a város – a közúti szolgálat – közösen sem tudja (vagy nem akarja) évek óta ezt a problémát megoldani. A problémát az Árpád téri csomópont korszerűsítését, az érintett lakosság szükségleteinek kielégítését legalább az intermodális központ átadásáig (a szalagvágásig) meg kell oldani.

Hajdúsámson városnak a program megvalósításánál, az üzemeltetésnél földrajzi adottságaiból, a lakosság létszámából, a település jellegéből adódóan meghatározó szerepe lesz. A Hajdúsámsoni csatornának és a meglévő Martinkai víztárolónak a programba való bevonásával a város közvetlenül is érintetté válik. A település térségében megvalósuló beruházások kivitelezésénél a helyi vállalkozók bevonását (földmunka, műtárgyak építése) szorgalmazzuk. Jelenleg is működik a településen a majdan megtermelt áruféleségek feldolgozására alkalmas kis és nagyüzem. Elsősorban a kisvállalkozók bevonását (kapacitás bővítésének elősegítését) fogjuk szorgalmazni.

Logisztikai beavatkozások:

  • Örvendetes, hogy megépül a 471. számú út Hajdúsámsont elkerülő szakasza. A beruházás részét kell, hogy képezze az erősen leromlott Hajdúsámsoni átkelési szakasz „faltól-falig” terjedő környezetbarát felújítása, korszerűsítése.
  • A Hajdúhadház - Hajdúsámson összekötő út évek óta húzódó korszerűsítésével (elkerülő 354. számú út) megoldható lenne a 471. számú út kapcsolata az M35-ös autópályával. Ez az út, már részét képezné a Debrecent keletről elkerülő keleti fél körgyűrűnek. Biztosítaná 15 ezer db jármű kivonását a Debrecenből keletre zúduló forgalomból.

Egyéb program szerint megoldandó, de kapcsolódó feladatok:

  • Hajdúsámson város energiaellátása katasztrofális. Nagy energia igényű vállalkozások fogadásának, napelemes erőmű építésének nincsenek meg a hálózati feltételei, mert maga a hálózat nem bírja ezt el. Ezt a problémát szakemberek bevonásával sürgősen meg kell oldani.
  • Magyarországon nem csökken a különböző mértékű sérülést okozó közúti balesetek száma. A gépjárművezetők oktatására, képzésével ez a tendencia befolyásolható. Ez ügyben sem leszünk tétlenek, tenni akarunk. Ifjúságunknak nagyobb vezetéstechnikai tudást szeretnénk biztosítani. Hajdúsámson város területén található terepviszonyok alkalmasak arra, hogy a nyugati országokhoz hasonlóan megépítsünk egy hatékony oktatásra alkalmas vezetéstechnikai pályát, ahol az alföldi útviszonyoktól eltérő pályát tudunk megépíteni (emelkedők, kőomlás, csúszós, jeges út, kátyúk, hegyi útszakaszok, stb.). Ez a pálya regionális jelleggel működhetne (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés megyék). A vezetéstechnikai pálya a kezdő gépjárművezetők mellett a hivatásos gépjárművezetők és a rendészeti szervek igényeit is kielégítené. Megépítését befektetők bevonásával, üzemeltetését helyi vállalkozók, munkavállalók közreműködésével akarjuk biztosítani. Ennek a pályának a megépítése része lenne térségünk felzárkózásának, az életminőség javításának. Ez a probléma a megyében nem ismeretlen, de az ez ügyben tenni tudók évek óta hallgatnak, de az életminőség javítása a Fideszt csak családi szinten érdekli.

A 4. számú főúttal érintett településekre is el fog jutni a települések sorsát alapvetően befolyásoló öntözővíz. Bocskaikert területén épül meg az a tározó tó - a korábbi Civaqua programnak megfelelően -, amely hivatott a debreceni Nagyerdő vízháztartásának (a talajvíz szintjének megemelésével) javítására.

Itt alakítható ki vállalkozók bevonásával az a szabad téri strandfürdő, szabadidő központ ahol többlet vízfelhasználás nélkül (átfolyó rendszerrel üzemeltetve) biztosítható a folyamatos vízutánpótlás. Szabadtéri strandfürdők és szabadidőparkok kialakításával növelhető az egész régió turisztikai vonzereje, az emberek életminősége és a foglalkoztatás.

Ennek a beruházásnak a megvalósítása, üzemeltetése is sürgeti a Debrecen Bocskaikert közötti (évek óta napirenden lévő) kerékpárútnak a megépítését. Ezzel létrejönne a Debrecen – Hajdúhadház - Téglás közötti összefüggő kerékpárút, amely jelentős mértékben növelné a térség turisztikai vonzerejét.

Hajdúhadház város területén épülne ki az az új csatorna, mely összekötné a tervezett hajdúhadházi víztárolót a Vidi ér forrásvidékével. Ezen a csatornán keresztül Hajdúhadház város több száz hektár nagyságrendű terület öntözéséhez elegendő vízmennyiséghez jutna olyan zártkerti területeken, ahol eddig is hagyománya volta zöldség és gyümölcstermesztésnek. Ez lehet az egyik alapja a szakképzetlen munkaerő foglalkoztatásának.  A klíma, a vízháztartás javulásával meg fog növekedni (a térségben most is termő) gyógynövények mennyisége. Mindenképpen el fogjuk érni (a termőföld és az erdőtulajdonosokkal egyeztetve), hogy a helyi lakosság, akinek jelentős bevétele származik jelenleg is a gyógynövények begyűjtéséből) minél nagyobb mennyiségben tudja begyűjteni és értékesíteni a térségben termő értékes gyógynövényeket. Hajdúhadházon jelenleg is vannak vállalkozók az összegyűjtött gyógynövények feldolgozására, értékesítésére. Ezeket a vállalkozókat támogatni fogjuk. Szorgalmazzuk a szükség szerinti feldolgozóüzemek bővítését, a begyűjtött áru értékesítésének, az értékesítés piacának biztonságos és kiszámítható megoldását. A Hajdúhadházi és a Téglási tározótavak mindegyike a többcélú hasznosítás szellemében fog kiépülni (öntözés, haltenyésztés, szabadidőközpont).  Ezek a megoldások képesek felszívni a nagyszámú szakképzetlen munkaerőt és számukra jelentős életminőség javulást biztosítani.

Ligetalja: Nyíradony, Nyíracsád, Nyírábrány, Fülöp, Nyírmártonfalva térsége

Nyíradony: az 1950-ig Szabolcs megyéhez tartozó ligetaljai települések sorsát (felzárkóztatás, életminőség, szülőföld megtartó ereje) ez a beruházás hosszú távon befolyásolhatja. Ez a program ezeket a településeket érinti a legnagyobb mértékben. A ligetaljai járás székhelyét is érinti a vízellátási, vízhasznosítási beruházás. Területén halad át a nyomóvezeték. A vízszállító csatornák közül érinti a Kati ért, a Nyíradonyi csatornát és a Kállai főcsatornát. Továbbá érinti a Nyíradonyi csatornát a Pércsi érrel összekötő tervezett új csatorna, mely a nyírmártonfalvai időszakos tározótavakat (3 db) fogja folyamatosan öntözővízzel ellátni. A Kati ér forrásvidékén épül meg az egyik többcélú tározótó. Nyíradonynak kulcs szerepe lesz a beruházás megvalósításában (helyi vállalkozók), a humán erőforrás képzésében, oktatásában. Ehhez a jelenlegi feladatokhoz igazítottan és az új kihívásoknak megfelelően folyamatosan kell a hiányosságokat pótolni, a település pozícióját erősíteni. A beruházás kivitelezésénél a település környezetében épülő létesítmények kivitelezésénél a nyíradonyi vállalkozóknak kell elsőbbséget biztosítani (földmunka, műtárgyak építése, kész beton szállítása, stb.). A beruházás megvalósítását követően a vízellátó rendszer működtetéséhez az öntözött területen folyó termelés műveleteihez a megtermelt áruk feldolgozásához és értékesítéséhez különböző szinten képzett szakembergárdára, betanított munkásokra lesz szükség. Ehhez a folyamatos képzési, oktatási programhoz Nyíradonyba fogjuk javasolni az oktatóház megépítését, ahol:

  • a településen már jelenleg is rendelkezésre áll az oktatógárda jelentős része és a háttérintézmények,
  • a szükséges munkaerő a megépülő mintaüzemben sajátíthatnák el a szakoktatók bevonásával a szakmai fogásokat.

Logisztika

Örvendetes, hogy megkezdődött a 471. számú út nyíradonyi átkelési szakaszának a felújítása. Ezt a település rangjának megfelelő formában be kell fejezni. A felújítást az átkelési szakasz teljes hosszában „faltól-falig” el kell végezni (zárt csatorna, kiemelt szegély, kétoldali gyalog járda, kerékpárút).

  • A járási székhely funkciója a majdani oktatási, feldolgozói központ igényli a keresztirányú forgalom zavartalan elvezetésének a megoldását is. Ebből a célból:
    • Másodrendű főúti funkciót kapna a Nyíregyháza – Nagykálló – Balkány – Nyíradony – Nyíracsád – Nyírábrány – 48. sz. főút (Érmihályfalva).
    • Ennek biztosításához korszerűsíteni kell az érintett balkányi és nyíradonyi átkelési szakaszokat és aszfaltburkolattal ellátni teljes hosszban a Nyíradony – Nyíracsád – Nyírábrány közötti teljes útszakaszt (jelenleg az útszakaszon, több helyen itatott makadámút található).
    • A másodrendű főúti funkcióval ellátott útszakaszon a főutakra vonatkozó szolgáltatási szintet kell bevezetni (télen sózni kell).
    • Be kellene indítani az átminősített útszakaszon a menetrend szerinti autóbusz járatot.

Ezen feladatok elvégzésével a járás minden településén biztosítanánk (télen, nyáron) a kiszámítható utazás feltételeit és a majdani oktatóbázis kedvezőbb megközelítését.

A ligataljai települések mindegyikén rendelkezésre fog állni a több célú tározótó. A térség vadászati hagyományai is ebben a térségben kiemelt jelentőségűek. Gondoskodni kell az erdők vízháztartásának javításáról, a tocsogók helyreállításáról, a vaditató helyek vízellátásának biztosításáról. A beruházás megvalósításánál az elkészül létesítmények üzemeltetésénél elsőbbséget akarunk biztosítani a helyi vállalkozóknak, munkavállalóknak. Az alap beruházás mellett a ligetaljai településeken is keressük a további lehetőségeket az életminőséget befolyásoló megoldásokat, többek között a családi napközik és bölcsődék támogatását is, hiszen korábban nagyszámú szakképzett munkaerő szerzett erre a tevékenységre képesítést a térségben. Ezen túlmenően:

  • Megvizsgáljuk a Nyírmártonfalva község határában fellelhető lápi mész kitermelésének és mezőgazdasági célú hasznosításának (talajjavító célú) lehetőségét.
  • A településeken legalább az átmenő forgalmat lebonyolító országos közutak mellett elfogjuk érni a gyalogjárdák teljes hosszban való kiépítését. Ugyanezen utakon legalább a község központokban és a frekventált helyeken elfogjuk érni a biztonságos és kivilágított gyalogátkelőhelyek kialakítását.
  • Fülöp községben évtizedek óta probléma a település elzártsága, zsáktelepülés jellege. A körülmények pozitív változása (járási székhely elérhetősége, regionális szolgáltatások, rendőrség, mentő, tűzoltó gyors kiérkezése, oktatás, stb.) égetően sürgeti a Fülöp – Nyíracsád összekötő út megépítését. Ennek megoldását kiemelten fogjuk kezelni. Fülöp községben a mai napig nem megoldott a vezetékes földgáz és a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése, melyet szintén kiemelt jelentőséggel kell kezelni.
  • A ligetaljai településekhez méltatlanul évek óta aszfaltozásra került a Nyírbátor – Nyírábrány közötti országos közút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakasza a megyehatárig. Elmaradt viszont a szakaszosan leaszfaltozott Hajdú-Bihar megyei szakaszának az aszfaltozása. Ezt a szakmai hibát sürgősen felfogjuk számolni.
  • Napirenden van a Debrecen – Nyírábrány országhatár közötti 48. számú másodrendű főút felújítása. Reményeink szerint ez azt jelenti, hogy a főútnak megfelelően kiszélesítik és megerősítik a burkolatot, szakszerűen előkészülnek az autóbusz öblök, elhelyezik a környezetbe illő autóbusz váróhelyeket. Csak egy ilyen szintű és hosszútávra szóló beavatkozást tudunk elfogadni. A korszerűsítéssel párhuzamosan folytatni fogjuk a Vámospércsről kiinduló kerékpárút kiépítését az államhatárig.

Érmellék: Létavértes, Kokad, Álmosd, Bagamér, Újléta, Vámospércs térsége

Ez a térség egykoron az újraéledő érmelléki borvidékhez tartozott. Ez a hazai tormatermelés zászlóshajója. A térség mikroklímája egyedülálló. A határ menti zóna nagyobb területén a terméseredmények az ország legjobbjai közé tartoznak. A tormatermelésen és értékesítsen túl szorgalmazzuk, hogy minél több hozzáadott értékkel kerüljenek piacra ezek a termékek. Az elmúlt nyolc évben többször kampánytéma volt egy tormafeldolgozó megépítése. Újlétára vonatkozóan (ami a helység elhelyezkedését tekintve ésszerű megoldásnak kínálkozik) ismételten elhangzottak ilyen ígéretek. Szorgalmazom, hogy a kivitelezést és az üzem működését helyi, vagy megyei vállalkozás végezze, illetve ne olyan látványberuházások legyenek, mint a település határában meglévő egyes üres objektumok.

Ebben a térségben az adottságokat a lehetőségeket hasznosítva kiszámítható gazdasági és politikai körülmények mellet, állami támogatással az ország legjobb kistérségi és vidékfejlesztési programját tudjuk megvalósítani. A vízellátás és vízhasznosítási program minden települést érint. A meglévő nagy befogadóképességű tározótavak, az ez ügyben a határon túli kapcsolatok kiépítésének lehetősége, pozitívan ösztönzi a program sikeres megvalósítását. A kivitelezési, az üzemeltetési, feldolgozói feladatokra itt is a helybélieknek kívánunk elsőbbséget biztosítani. Ennek a programnak a megvalósítását összekapcsoltuk a térségben (az országban kiemelten kezelt) adottságként meglévő geotermikus energia hasznosításával. Ez ideig ez nem sikerült. 

A vázolt három program összekapcsolásával az egyéb kedvező feltételek bemutatásával – biztosításával egy tőkét, befektetőt vonzó programot akarunk összeállítani és (a hazai vállalkozók elsőbbsége mellett) ütemezetten megvalósítani. Az első ütemben a feltárást követően egy geotermikus kiserőművet valósítunk meg a program szerint. A megtermelt hő és villamos energia (országos hálózati kapcsolattal) elegendő lehet az alábbiak megvalósítására:

  • Egy a befektetők által létrehozott erőműben megtermelt hő és villamos energiára alapozott, élelmiszeripari termékeket előállító agráripari bázis üzemeltetésére.
  • A bázis igényein túl keletkezett hőenergiát kivezetve az érintett települések lakosságának termelői hasznosítanák (fűtés, üvegház, állattartó telepek, szabadidős létesítmények).
  • 17 db geotermikus kút megnyitásával 14 hektáron lehetne üvegházas rendszerben zöldségeket termeszteni.
  • Meleg vizes halgazdálkodás megteremtésére nyílik lehetőség.
  • A kutak sótartalmának kivonásával további hasznosítás érhető el és meg kell említeni a talajjavítóként használható zöldalga telepek működtetését is.
  • A hőenergiára alapozva kerülne előállításra az a palánta mennyiség, amely biztonságosan kiszolgálná a rendszerhez kapcsolódó szabadtéri zöldségtermelőket. Biztosítaná az alább bemutatott falazóblokk gyár villamos energia igényét.
  • Az előállított többlettermékek mennyiségét elsősorban a jelenleg is meglévő és bővíthető, valamint a támogatott helyi vállalkozók által létrehozott üzemekbe akarjuk feldolgozni.

Hajdan a térség aranyának nevezett bányahomokra alapozottan az egyéb összetevők (már most garantálható) biztosítása mellett megépítünk egy évi 150-200 tonna kapacitású kézi-falazóblokk gyárat. Ennek a súlya, hőszigetelő képessége, ára kedvezőbb az országba jelenleg használt terméknél. A határon túli hasonló üzemek termékeinek piaca hosszú távon biztosított. Ezek a határon túli termékek a haza piacon (a belső piaci igények maradéktalan kielégítése miatt) nem kaphatók. A falazóblokk gyártó üzem megvalósítása (hazai és külső befektetők mellett) összekapcsolódik a fentebb vázolt programokkal. A területi adottságok, a logisztikai feltételek, a közműellátás biztosított. Kiszámítható, tervezhető befektetői háttér mellett (erre várnak a befektetők) erre a komplex programra lesz befektető. A programot mindannyiunk sikereként megvalósíthatjuk. Ennek az adottságokra alapozott térségfejlesztő programnak a megvalósítását és működtetését igényli, felerősíti az évek óta napirenden lévő feladatok megoldását.

  • Napirenden van a 48. számú Debrecen és Nyírábrány közötti másodrendű főútvonal megerősítése. Reményeink szerint ez a főúthálózatnak megfelelő paraméterekkel, szolgáltatásokkal fog megvalósulni (7 m burkolatszélesség, nemesített patka, szabvány szerinti autóbusz öblök, környezetbe illő autóbuszvárók). Mi a korszerűsítést ezen zsinórmérték szerint fogjuk megvalósítani.
  • Napirenden kell tartani a Vámospércs – Debrecen (Panoráma útig) közötti kerékpárút megvalósítását.
  • A térségben az autópálya elérhetőség szempontjából sürgető a Debrecent keletről elkerülő út megépítése. A 48. számú főúton, a Debrecen Létavértesi összekötő úton a napi 20 ezer jármű csak a városon keresztül haladva tudja az autópályát elérni.
  • Évek óta napirenden van a Debrecen – Bagamér - Létavértes közötti országos közút felújítása. Az út állapota (autóbusz járatos útvonal) katasztrofális. Mi ezt az útszakaszt a programtól függetlenül is felújítjuk, megerősítjük.
  • Ebben a térségben (az indokokat nem támadva) három vasúti vonalon szűnt meg a forgalom (Nyíregyháza - Nyíradony, Debrecen – Nyírbéltek és Debrecen – Sáránd – Létavértes között). Ezek közül az érmelléki térséget az utóbbi szárnyvonal kikapcsolása érintette a legérzékenyebben. Az okokat nem vitatva alapvetően ezek az intézkedések az itt élő lakosságot érintették, esetenként egzisztenciálisan tönkretették, az életminőséget mindenképpen károsan befolyásolták. A felvázolt térségfejlesztő beruházáshoz kapcsolódóan meg fogjuk vizsgálni a Debrecen – Sáránd – Létavértes vasútvonal beüzemelésének lehetőségét, rentabilitását, illetve a Székelyhíd – Nagyvárad irányába történő meghosszabbítását. Előzetes számításaink szerint lesz esélyünk a vonal helyreállítására. Kimutatható gazdaságos üzemelés esetén (számolva a beruházások vasúti forgalmat növelő hatásával) a szárnyvonal helyreállítási programját beépítjük a teljes program megvalósítási rendszerébe. A vasútvonal beindítását követően Debrecen Repülőtere és azon keresztül a nemzetközi piacok is közvetlenül elérhetővé válhatnak az üvegházakban megtermelt virág és zöldségtermékekkel.

Ez az adottságokra, hagyományokra, lehetőségekre alapozott átfogó térségfejlesztő beruházás példaértékű lehet. Megvalósítása a térség sorsát, a foglalkoztatást, az életminőséget, a szülőföldön maradást, fiataljaink hazahozását hosszú távon elősegíti. Ezen fogunk dolgozni és az Önök támogatásával a célkitűzéseket megvalósítani. Hitem szerint nem csak halat kell adni az embereknek, hanem hálót is, hogy halászhassanak.

Országos szintű egyéni kezdeményezés

A választókerületben nagyon nagymértékű az elvándorlás. Nem találkoztam olyan családdal, akinek valamelyik rokona nem kényszerült volna arra, hogy elhagyja a szülőföldet és valamelyik nyugat-európai országban vállaljon munkát, keressen magának élhető világot. Amennyiben az Önök segítségével elkezdhetem a parlamenti munkám, a program képviseletén túl, kezdeményezni fogom a törvénybe foglalását annak, hogy a megözvegyült hozzátartozó az eltávozott társának utolsó nyugdíjszelvényével a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól további öt havi, de egyösszegű kifizetést kaphasson. Ennek legfőbb indokát abban látom, hogy a gyász terheit elhordozva ne jelentsen megoldhatatlan terhet a méltó temetés, megemlékezés megszervezése. Ez sajnos manapság sok idős embernek nagyon nagy gondot jent. Az eltávozottak egy életen át dolgoztak ezért az országért és ez a legkevesebb, melyet még megtehetünk értük. Mondhatnám, ez még jár nekik.

https://www.facebook.com/KaposznyakIstvan.Szolidaritas/ 

 

süti beállítások módosítása