Felelőtlen ostobák olcsó politikai érdekek miatt mérgezik a magyar lelkületet. Amikor a szakmaiságot sutba dobva politikai eszközökkel próbálnak megoldani embereket, sorsokat érintő kérdéseket, ott mindig a hangulat keltése az eszköz. Ez a hangulat pedig nem a béke, szeretet, elfogadás, megbecsülés, hála és méltatás, hanem az egyetlen szóban gyökerező és tettekben megnyilvánuló gyűlölet.
Határőrként magam is részt vettem idegenrendészeti eljárásokban. Fogtam el határsértőt, illegális munkavállalókat és részt vettem a kiutasításukban. 2010 előtt is nagyon sok menekült érkezett az országba. A törvényi szabályozás szerint, ha jogosult volt menekültkét itt tartózkodni, akkor kapott menedéket, de amint a fennálló ok megszűnt jött az, hogy „séta haza”. Az embereknek nem kellett félniük az idegenektől, nem volt mindennapi beszédtéma. Egyszerű statisztika volt, amiről időnként beszámoltak a hírekben. Nem ontotta nap mint nap az emberek életére a propaganda. Nem volt rettegés sem a határ menti településeken, sem az eldugott kis borsodi falvakban.
Miért írom le mindezt? Mert a jobboldal megmérgezte a szívünket. Kezdődött a szíriai háború következtében megindult menekültáradattal. Most folytatódik a gazdasági fejlesztések következtében ideiglenesen hazánkba érkező külföldi munkavállalókkal. Migránstelep! Milyen pozitív megjelölése annak a helynek, ahol a megfáradt dolgozó pihenhet. Milyen szív az, ami ezt megfogalmazta? Van egy bibliai bölcselet, amely valahogy úgy szól, hogy „A szív bőségéből szól a száj.” Érdemes ezen elgondolkodni.
Először 1985-86-ban éltem egy évet munkásszállón harmadmagammal egy szobában. Igaz, ez még itt volt Budapesten a Fáy utcában. Majd az évek hosszú sorában eljutottam először Kazahsztánba, ahol egy ötezer fős munkásszállón éltem és kedves helybéliekkel találkoztam. Majd jött Svájc. Egy privát házat béreltünk negyedmagammal. A helybéliek az első perctől kezdve örömmel segítettek mindenben, soha egyetlen negatív tapasztalatunk nem volt. A banktisztviselő az utca másik oldaláról átintett, mikor egy esti program során találkoztunk. Olaszországban betyár kemény munka várt ránk, de ott is megbecsüléssel és hálával találkoztam. Az Egyesült Államokban olyan szívéjesek voltak velünk, hogy minden nap megköszönték a munkánkat. Teljesen zavarban voltunk. Amerre jártam a világban mindenhol voltak eltérő kultúrához tartozó emberek, de mindenhol azt tapasztaltam, hogy tudnak együtt dolgozni. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a helyiek elfogadnak bennünket, mert tudják, hogy (nekünk) kis pénzért, (hitem szerint) jó munkát végezve vagyunk ott és nem őket akarjuk vegzálni, a munkájukat elvenni, lányaikat, asszonyaikat megerőszakolni. Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a gazdaságnak érdeke a munkánk, hiszen abból a pénzből, amit megkerestünk szép summát hagyunk ott. Magyarok százezrei dolgoznak külföldön. Nem ok nélkül, de a helyiek részéről elfogadva. Migránstelep. Migránsmunkás. Mennyire elszomorít ez az ostoba szóhasználat. Hogy fogjuk fogadni ezek után a külföldi munkavállalókat? Mert jönnek és miért ne jöhetnének ha egyszer a munkájukra és szakértelmükre szükség van. De vajon milyen lesz a fogadj Isten Debrecenben? Bízom benne, hogy olyan, amelyet eddig én is megéltem.
